Háromgólos vereséget szenvedett a Hajdúnánás a hibátlan mérleggel álló Békéscsaba otthonában a női kézilabda NB I/B harmadik fordulójában.
A bajnokságot két győzelemmel kezdő Békéscsaba vendégeként lépett pályára a szintén veretlen Hajdúnánás. A két együttes sokáig fej fej mellett haladt, 10–10 után azonban a hazaiak tudtak ritmust váltani, és a szünetre háromgólos előnyt alakítottak ki (13–10).

A fordulás után tovább növelte előnyét a Békéscsaba, amely több alkalommal is négy-öt góllal vezetett. A hajdúnánásiak azonban nem adták fel, és többször is két találatra zárkóztak fel, ennél közelebb azonban már nem tudtak kerülni. A hajrában a hazaiak megőrizték előnyüket, és végül 27–24-re megnyerték a találkozót.
Jenei Tamás, a Hajdúnánás vezetőedzője szerint fizikális és taktikus mérkőzést játszottak.
Mindkét csapat nagyon jól felkészült a másikból. A mérkőzés közepén a páros kapcsolataink nem működtek megfelelően, ennek köszönhetően a hazaiak 4-5 gólos előnyre tettek szert. A lányok végig hittek a fordításban, de ez most nem sikerült. Ettől függetlenül rettentően büszke vagyok rájuk, a Békéscsabának pedig gratulálunk – értékelt a tréner.
Békéscsabai Előre NKSE–Hajdúnánás KN KFT 27–24 (13–10)
A Hajdúnánás legközelebb október 3-án lép pályára, amikor a Tempo KSE-t fogadja a Hódos Imre Sport- és Rendezvénycsarnokban.











Hozzászólások