Marco Rossi keretet hirdetett az októberi válogatott mérkőzésekre. A szokásosnál kicsit bővebb a létszám, mivel ezúttal három meccsen lép pályára a csapat. Minden csapatrészben történtek kisebb változások, de ezúttal olyanokra is számít a szövetségi kapitány, akik szeptemberben még csak beugróként kaptak meghívót, teljesítményükkel azonban kivívták a szakmai stáb bizalmát. A keret újonca a ZTE FC-ben játszó Könyves Norbert, de Marco Rossitól a Kasimpasában játszó Varga Kevin is most kapott először meghívót.
Az olasz szakember a hétfői sajtótájékoztatóján bevezetésként azt emelte ki, hogy az Osijek középpályását a szeptemberi találkozókra és most is szerette volna behívni, de ezt nem tudta megtenni. Az okokról a játékosnak kell beszélni, ha akar.
A 23 mezőnyjátékosból és három kapusból álló keretben négy olyan játékos van, aki még nem lépett pályára a válogatottban – Kecskés Ákos, Babati Benjámin, Könyves Norbert, Szőke Adrián -, és közülük Könyves kerettag sem volt még. Rossinál szintén először kapott meghívót Varga Kevin.

A magyarok előbb jövő csütörtökön Bulgária vendégeként Szófiában játszanak Európa-bajnoki pótselejtezőt, majd azt követően három, illetve hat nappal Szerbiában és Oroszországban lépnek pályára a Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik és negyedik fordulójában.
„Vannak a keretben olyan játékosok, akiknek a meghívását már szeptemberben is terveztük, de sérülés miatt le kellett mondanunk róluk „– fogalmazott az mlsz.hu-nak Marco Rossi. – „Könyvest már hosszú ideje figyeljük, nagyszerű formában van, de a sérülése miatt nem tudtuk meghívni egy hónappal ezelőtt, és ugyanezen indok miatt kellett eltekintenünk Hangya és Botka szerepeltetésétől is. Olyan játékosokat is meghívtunk, akik szeptemberben lehetőséget kaptak és éltek vele, így most már az edzőtábor elejétől kezdve számolunk velük. A mostani keretben két játékossal több van, hiszen eggyel több meccset játszunk, de huszonhárom mezőnyjátékos és három kapus véleményem szerint biztosítja azt, hogy megfelelően tudjuk frissíteni a csapatot a második és a harmadik mérkőzésre is. Ezúttal is a két éve érvényben lévő szabályok mentén alakítottuk ki a keretet, ugyanakkor van egy kivétel Szalai Ádám személyében, aki egy héttel ezelőttig a Mainz első csapatával edzett, illetve a Német Kupában is pályára lépett, de jelenleg is tréningezik, vagyis jó formában van.„
A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Mol Fehérvár FC)
Védők: Bese Barnabás (Oud-Heverlee Leuven – Belgium), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FC Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Apollon – Ciprus)
Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holender Filip (FC Lugano – Svájc), Kalmár Zsolt (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Schäfer András (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia), Sigér Dávid (Ferencváros), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg – Ausztria)
Támadók: Babati Benjámin (ZTE FC), Könyves Norbert (ZTE FC), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Szőke Adrián (Heracles Almelo – Hollandia), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország)
AZ EB-PÓTSELEJTEZŐ PÁROSÍTÁSA
A-LIGA
ELŐDÖNTŐ, 2020. OKTÓBER 8.
Időpont később: Izland–Románia
Időpont később: Bulgária–Magyarország
DÖNTŐ, 2020. NOVEMBER 12.Időpont később: Bulgária/Magyarország–Izland/Románia
NEMZETEK LIGÁJA (2020–2021)
Október 11., 20.45: Szerbia–Magyarország
Október 14., 20.45: Oroszország–Magyarország










Hozzászólások