A vitát nevezte az egyik legfontosabb demokratikus alapértéknek a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányfő halálbüntetéssel kapcsolatos, közelmúltbeli kijelentésével összefüggésben.
Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján szó szerint megismételte Orbán Viktornak a kaposvári brutális gyilkosságra vonatkozó szavait, amelyek arról szóltak, hogy a miniszterelnök értékelése szerint a három csapás törvénynek és a tényleges életfogytiglannak nem volt elegendő visszatartó ereje, ezért napirenden kell tartani a halálbüntetés kérdését.
A tárcavezető kiemelte, hogy Magyarország az Európai Unió jogrendszerét egészében tiszteletben tartja. Az EU, mint a demokrácia legfontosabb védelmezője nem utasíthat el semmilyen vitát, ami emberek életéről, nehézségeiről szól – értékelte Lázár János.
"Kifejezetten híve vagyok a halálbüntetésnek" – fogalmazott Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján egy kérdésre.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter jelezte, hogy országgyűlési képviselőként képviseli ezt az álláspontot.
Arra a felvetésre, hogy a KDNP ellenzi a halálbüntetést, azt felelte, hogy a különbözőség is mutatja, hogy le kell folytatni egy párbeszédet, ami 30 éve elmaradt. Nem hiszi ugyanakkor, hogy a dialógus bármivel veszélyeztetné az európai alapértékeket – mondta.
Lázár János közölte azt is, hogy a kormány jövő szerdán áttekinti, hogy a bíróságok eddig hogyan alkalmazták a három csapás törvényét, hogyan érvényesült a tényleges életfogytiglani büntetés a gyakorlatban.
(MTI)
Hozzászólások