A kormány semmilyen döntést nem hozott, nem is tárgyalt a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) épületeiről – mondta a Miniszterelnökség vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Lázár Jánost a BCE budai campusának sorsáról, a kertészettudományi, élelmiszer-tudományi, tájépítészeti kar leválasztásáról szóló sajtóhírről kérdezték.
Azzal kapcsolatban, hogy az értesülések szerint Hódmezővásárhelyre költözhetne az egyetem egyik kara, a miniszter – aki egyben Hódmezővásárhely országgyűlési képviselője, korábbi polgármestere – azt mondta: még viccnek is rossz, hogy a Corvinus bármelyik egysége Hódmezővásárhelyre kerülne.
Jelezte egyúttal, hogy a Corvinus kertészettudományi karának ő maga nagy támogatója.
(MTI)










Hozzászólások