Az állami vezetőknek járó juttatások rendszerének átalakítását, jellemzően azok csökkentését ismertette szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján Lázár János, aki arról is beszámolt: áttekintik az állami cégvezetőkre vonatkozó bérplafont, hogy kell-e rajta változtatni.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter az állami vezetőket érintő, tervezett változásokat ismertetve kifejtette: kevesebben lesznek jogosultak államtitkári, helyettes államtitkári juttatásokra, ahogyan kiemelt egészségügyi ellátásra is. Megszüntetik a lakásfenntartási térítésre való jogosultságot és a kormányüdülő-használati jogot, az üdülőket eladják. Pontosítják az utazási juttatásokat is, újraszabályozzák például, ki milyen komfortfokozatú repülőjegyre jogosult – sorolta.
Emellett a kormány megvizsgálja az állami cégvezetőkre vonatkozó kétmilliós bérplafont, hogy az jelent-e bármilyen versenyhátrányt – közölte Lázár János, megjegyezve, hogy erről meghallgatják Domokos László számvevőszéki elnököt.
(MTI)










Hozzászólások