Több ismerősöm meglehetősen kéjes vigyorral kérdezte: láttad a Fradi-Dinamót? Láttam, hát. A zágrábiak ugyebár a Groupamában szívatták szét a Ferencvárost, úgy nyertek 4-0-ra, hogy még egy 11-est is elarcoskodtak.
Az alapvető kérdés az, hogy megteheti-e egy debreceni (nyíregyházi, győri, szombathelyi, újpesti, stb.) focidrukker azt, hogy kárörömöt érez a Fradi csúfos, egyes médiumok fényesre rejszolt lelkesedése és elfogultsága által felvezetett bukása láttán, vagyis lehet-e a lokálpatriotizmus erősebb érzés annál, hogy egy magyar magyarországi csapat a nemzetközi porondon képviseli hazánkat?
Van, aki azt mondja: NEM. Nem lehet. Egy a nemzet, ilyenkor félre kell tenni például a debreceniséget, és nemzettagadó-áruló-senkiházi az, aki kárörvend az FTC BL-búcsúja kapcsán.
Más azt mondja, már miért ne lehetne? Amikor a Loki 3-0-ra és 4-1-re kikapott a Torinótól, néhány netes bugyorban a fradisták úgy élvezkedtek az olaszok nyomasztó fölényén és játszi könnyedséggel elért góljain, mintha azokat pont a Ferencváros rúgta volna a Debrecennek. Pedig nem az rúgta. Akkor meg egy vidéki miért nem vigyoroghat a fővárosi zöld-fehérek csúfságán?
Most tehát itt a kisszerű(?) bosszú: kéjes vigyor, gúnyos mosoly. Persze mindezt megkönnyíti a tény, hogy az FTC csupán 2-3 magyar játékost vonultat fel a pályán, s lassan több ukrán van a 9. kerben, mint Kijevben.
Persze ettől még a Fradi Magyarországot képviseli. Jómagam egyébként szurkoltam a Ferencvárosnak a Dinamo ellen: a tudásbeli különbséget látva sem kéjt nem éreztem, sem vigyorogni nem volt kedvem. Inkább voltam szomorú: fájdalmas, hogy ennyi pénzből ilyen teljesítmény realizálódik. Ki az a hülye, aki örül ennek?
Tóth Csaba Zsolt
Hozzászólások