Dohánylevelek szárításával, aprításával és értékesítésével foglalkozott egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei elkövetői kör, akiknél kutatást tartottak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói.
Az elkövetők házilag készített dohányvágó gépekkel aprították, darálták a kiszárított dohányleveleket, majd az így előállított dohányt értékesítették a fogyasztóknak. A gyártási és értékesítési folyamat megszakítása céljából a NAV Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói a NAV Bevetési Igazgatóságával közösen tartottak több helyszínen kutatást, melyek eredményeként több mint 140 kilogramm különböző dohányterméket, adózás alól elvont külföldi, illetve zárjegy nélküli cigarettát, ismeretlen eredetű alkoholtermékeket, valamint a dohánylevelek feldolgozásához használt darabológépeket foglaltak le.
Az elkövetők több mint 800 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek, melynek biztosítása érdekében a nyomozóhatóság ingatlanokat vett zár alá, illetve egy gépjárművet is lefoglalt. A dohánygyártást végző elkövetőt költségvetési csalás, az értékesítést végző személyeket pénzmosás gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.
Mivel a jövedéki termékek olyan ingatlanban voltak, ahol egy kétéves kisgyermek is életvitelszerűen élt, és ezen termékekkel egy helyiségben is tartózkodott, ezért a gyermek védelme érdekében, az illetékes szervnél eljárást kezdeményeztek a pénzügyőrök.
A kutatások során a NAV munkatársai elhullott agancsokat is találtak, emiatt a rendőrség vizsgálatot indított.
Forrás: NAV










Hozzászólások