Pár éve felelőtlen voltam, gyújtósnak való fa vágása közben úgy elcsaptam a kezem, hogy szereztem magamnak egy piciny, de egész hátralévő életemet végigkísérő heget. Azóta nem próbálkoztam a gyújtóssal…
Amikor az egyik nyáron fagyiárus voltam, szinte csak fagyin éltem. Sok volt, azóta sem ettem fagyit, csak jégkrémet.
Ha forró a kása, akkor legközelebb legtöbbünk óvatosan közelít.
Szép vagy nem túl szép szempillájú lányok is bele vannak b.zulva ebbe az átkozott műszempillába, pedig nem egy ismerősömnek gyulladt be emiatt olyan szinten a szeme, hogy vaksággal fenyegetőzött az orvos.
Nincs mese, meg kell értsem, hogy ma már nincs forró kása, nincs félelem, nincs tanulság. Tudjuk azt is, hogy mikor, s mi történt Manchesterben, talán még össze sem takarították a borzalmat, s mégis kísértjük a sorsot. Tudjuk, hogy egyszer már majdnem elvesztettük szemünk világát egy teljesen fölösleges hóbort miatt, pár hét múlva újra bevállaljuk a kockázatot, mert ez fontos(?).
Hülyének érzem magam, amiért ebben az illabilis világban a saját udvaromon megfőzött bográcsos pörkölt, és az óvatosan felvágott gyújtós füstje a legmerészebb vágyam. Mások meg máshogy gondolják. Nincs is baj ezzel, csak ne legyen újabb baj. Csak legyen határa az emberi hülyeségnek.
KB










Hozzászólások