Bizonyára akad ettől fontosabb is a világon. Tüntető pedagógusok, tüntető taxisok, Orbán Putyinnál, a Loki vagy Szima szidalmazása vagy nem szidalmazása, és lehetne még végeláthatatlanul sorolni. Engedje meg Kedves Olvasóm, hogy mindezeket ezúttal mellőzzem (mint ahogyan ezen témákat valahogy az agyam is mellőzi már), s hogy egy mindezektől sokkal puritánabb észrevételt osszak meg Önnel pár sorban.
Tegnap megszabadítottam szegény ládikánkat a sok szórólaptól, s érzeztem, hogy van valami érték, valami fontos, valami titkos is a kezemben. Egy levél volt. Örültem neki. Csoda tudja, hogy miért, de a sok papírhulladék között mindig megörülök annak, ha levél érkezik. Azért örülök, mert tudom, hogy azt valaki küldte, megcímezte, a benne lévő irományt gondosan összehajtogatta, s valamilyen szándékkal a borítékkal elment bélyeget venni azért, hogy azt a valamit megkapjam, és elolvassam. Kész misztikum. De mégsem az: ezt a kábelszolgáltató küldte, csekk volt benne, semmi más, semmi kedves, semmi személyes.
Egy világ omlott össze bennem. Másodpercek töredéke alatt rá kellett jönnöm, hogy szinte senkitől nem is szoktam levelet kapni. Egy pillanat alatt ráébredtem, hogy postaládám legszemélyesebb tartalmának az tekinthetó, ha a nevemen kívül egy határozaton már mondjuk az adószámom is szerepel a zsíros befizetnivaló tájékán. Be kellett látnom, hogy izgalmam hiábavaló egy-egy boríték láttán. Nem köszönt senki, nem üdvözöl senki, nem vall szerelmet senki, nem kíván jót senki. Aki nekem levelet küld, az csakis a pénzemet akarja.
Egy pillanatra bevillant, hogy nem is oly rég, ünnepek tájékán családi program volt képeslapokat válogatni a postán, gyöngybetűkkel megcímeztük azt messzebb élő szeretteinknek, s azok valódi örömöt érezhettek, amikor kinyitották ládájukat a messzeségben. A láda nem változott, csak a tartalom.
Merthogy ez már nem trendi, ódivatú, én is az vagyok, szót sem érdemel az egész. Lökni egy lájkot könnyebb, írni egy üzit valóban gyorsabb és egyszerűbb is. Kattintunk egyet az egérrel, s küldjük mondandónkat csakúgy, mintha a pornót vagy Grófót indítanánk el. Levelet, képeslapot nem küldünk, mert az ugyebár macerásnak tűnhet, postára kell menni, sorba kell állni, bélyeget kell venni, egyszerűen szánni kell időt a jókívánságunkra, de ez teljesen fölösleges. Sőt, ha jobban belegondolunk, ekkora áldozatot már nem is érdemel senki.
Nekem azért hiányzik valami. Egy kis titok, egy kis várakozás, egy bélyeg, egy kézzel írott sor, valami, ami emberi.
KB
Hozzászólások