Egy hetedikes diák kezdett el lövöldözni.
Nyolc diák és egy biztonsági őr halt meg ma délelőtt egy belgrádi általános iskolában, miután egy hetedikes diák lövöldözni kezdett– írja az MTI a szerbiai belügyminisztérium tájékoztatására hivatkozva. Közölték azt is, hogy
egy sebesült tanárnőt, és még hat diákot ápolnak kórházban.
A szerbiai belügyminisztérium közleménye szerint a 14 éves fiú nem sokkal a tanítás kezdete után lőtt rá a gyanú szerint édesapja pisztolyával a diákokra, a tanárokra és az iskola biztonsági személyzetére.
A rendőrök elfogták, a lövöldözés indítéka azonban még nem ismert.
A szerb sajtó korábban olyan információk birtokába jutott, miszerint a tanárnő is belehalt sérüléseibe, ezt azonban még hivatalosan nem erősítették meg. A fiatalkorú elkövető egyik osztálytársának édesapja az N1 regionális hírtelevíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy
a lánya kiszaladt a teremből, amikor az egyébként eminens tanuló osztálytársa kifejezéstelen arccal lövöldözni kezdett a történelemórát tartó tanárra és a többi diákra. A kórházi tájékoztatás szerint a sebesülteket ellátták, egyikük még életveszélyes állapotban van.
Szintén a helyi sajtóban jelent meg az az információ, miszerint a kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál is,
Szerbiában száz lakosra átlagosan 40 lőfegyver jut.
Az iskolai lövöldözések viszont nagyon ritkák az országban.










Hozzászólások