Ma már a lombikprogramok és a hormonkezelések korában sem mindennapi, ha valakinek ikrei születnek. Az viszont, hogy 1866-ban, mindenféle orvosi beavatkozás nélkül, teljesen természetes úton hatos ikrek lássák meg a napvilágot, ráadásul többen megérjék a felnőttkort az valódi csodának számított.
A Bushnell család története mégsem a csillogásról, hanem az elhallgatásról és a szégyenről szólt. 1866 szeptember 8-án a chicagói Jennie és James Bushnell otthonában egyetlen éjszaka alatt kilencről tizenötre nőtt a család létszáma. A 29 éves édesanya három fiúnak és három lánynak adott életet egy helyi bába segítségével. A természetes fogantatás esélye egy hatos ikerterhességnél nagyságrendileg egy a több milliárdhoz az orvostudomány akkori állása szerint pedig a baba és az anya túlélése is szinte lehetetlen küldetés volt. A történetüket igazi kutató munka volt feltárni, ugyanis csupán néhány feljegyzés és mindössze egy újság cikk szerepel.
A korabeli Amerikában a különleges testi adottságokkal vagy ritka orvosi állapotokkal született embereket gyakran vásári látványosságként, vándorcirkuszokban mutogatták. Az apa rettegett attól, hogy gyermekei „szörnyetegként” vagy szórakoztatóipari árucikként végezzék. A szülők ahelyett, hogy megünnepelték volna a ritka eseményt, mélyen elhallgatták azt. A leírások szerint titok övezte a születést és azt, hogy ők ikrek. A házaspár felkérte az orvost és a bábát, hogy esküdjenek titoktartásra, és határozottan visszautasítottak minden pénzbeli ajánlatot és nyilvános szereplést. A titkolózás olyan szigorú volt, hogy maguk a gyermekek sem tudták az igazságot: abban a hitben nőttek fel, hogy sima testvérek, akik csak közel születtek egymáshoz. Az édesanya egészen a halálos ágyáig őrizte a titkot, és csak akkor tárta fel az igazságot a gyerekek előtt.
Az ikrek szinte minden esetben koraszülöttként, a 24–30. terhességi hét között jönnek világra. A koraszülött ikrek esélyei elenyészőek voltak, ráadásul nem ketten vagy hárman, ők hatan voltak. A hat újszülött közül ketten sajnos korán meghaltak (egyikük 8 hónaposan, a másik 4 éves korában), a másik négy gyermek Alinca, Alberto, Lucy és Norberto viszont megérte a felnőttkort, ami orvostörténeti bravúrnak számított. Sokáig hallgattak, azonban az egyik testvér Alinca élt a legtovább, ő 1952-ben hunyt el. Ő és testvére, Alberto csak életük alkonyán, 1940-ben álltak a nyilvánosság elé, amikor a híres Ripley’s Believe It or Not! rádióműsorban elmesélték hihetetlen és évtizedekig elhallgatott gyermekkori történetüket.
Hozzászólások