Napra pontosan 45 éve, hogy megjelent egy angol zenekar lemeze. A csapat a semmiből jött, és aktív bandaként a csúcskorszakuk hamar véget is ért. De, gyakorlatilag „one hit wonderként” a csapat máig tartó, kitörölhetetlen nyomot hagyott a rockzenében és a popkultúrában – nem csak zenei szempontból, hanem öltözködésben, attitűdben és még stúdiótechnikai szempontból is rengeteget köszönhet nekik az utókor.
Fókuszban a Sex Pistols, és a Never Mind the Bollocks, amely 1977 október 28-án jelent meg az Egyesült Királyságban.
A botrányos nevű, viselkedésű és megjelenésű zenekar elődje 1972-ben alakult Strand néven, itt a későbbi gitáros Steve Jones énekesként, Paul Cook pedig dobosként már együtt muzsikált-az image kedvéért tegyük hozzá, hogy lopott hangszereken…
Az együttes tagjai sok időt töltöttek Don Letts „Acme Attractions”, valamint Malcolm McLaren és Vivienne Westwood „Too Fast to Live, Too Young to Die” ruhaboltjaiban.
Ennek később nagy jelentősége lesz, hiszen ma már kimondhatjuk: az egyik legnagyobb hatású punk rock zenekart nem lakótelepi srácok, hanem egy butiktulajdonos hozta össze. A folyamatos felállásokban létező Strand 1974-ben változást eszközölt: Steve Jones átnyargalt a gitárra, és bevették Glen Matlock basszert a csapatba. Ezzel a felállással új frontembert keresésébe kezdtek. Érdekes módon azonban ennek az akciónak semmi köze nem volt az énektudáshoz.
A legfontosabb szempont Matlcok egyik visszaemlékezése szerint az volt, hogy: „Akkoriban mindenkinek hosszú haja volt, még a tejesembernek is. Annyit csináltunk, hogyha találkoztunk egy rövid hajúval, megállítottuk az utcán és megkérdeztük, nem akar-e énekes lenni”. 1975 augusztusában Rhodes felfigyelt a rövid, zöld hajat viselő John Lydonra, aki egy Pink Floyd–pólót viselt; az együttes neve fölé az I Hate (Gyűlölöm a Pink Floydot) szavakkal, és az együttes tagjainak szemeit. McLaren még aznap megkérte Lydont, hogy egy kocsmába, találkozzon Jonesszal és Cookkal. Gyakorlatilag ez az a pont, ahol az akkoriban nagy stadionrockot prezentáló art rock ellenpólusaként a szociális problémákkal teletűzdelt Angliában (akkoriban magas munkanélküliség, sztrájkok és egyéb gazdasági nehézségek jellemezték az Egyesült Királyságot) megalakul a Sex Pistols.
A menedzser Lydont Johnny Rottenre keresztelte át és intenzív próbaidőszakba kezdtek. Eközben Cook – a zenekar egyetlen teljes munkaidős állással rendelkező tagja – a kilépésen és a polgári karrieren gondolkodott és Jones gitártudását erős kritikai észrevételekkel illette. Emiatt egy rövid-egy hónapos-időszakra- bevettek egy másik, technikásabb gitárost is a felállásba, de Steve Jones, a kvintek királya végül nem tűrte maga mellett a jóval technikásabb Steve New nevű srácot, őt rövid időn belül kitették a bandából. Így utólag talán viccesnek hat, hogy végül Jones egy nagyon erőteljes gitárhangzást alkotott meg, amely később generációkon keresztül jelentett iránymutatást a gitárosoknak. Duff McKagan , a Guns N’ Roses alapító basszusgitárosa szerint ő volt az első, aki 8 sávra rögzített lemezen gitárt, mert, ahogy mondta: „nagyon erőteljes hangzást akart. Az Isten áldja meg érte”.
A nem konfliktusmentes próbaidőszak után a zenekar 1976 elején lépett először színpadra, természetszerűen botrányos körülmények között. A közvélemény számára nyilvánvalóvá vált, hogy a Sex Pistols tagjait sokkal inkább a káosz érdekli és nem a zene. Az évben ezt követően a zenekar számos koncertet adott- többek közt a The Clash, és a horogkeresztes karszalagot viselő botrányos Sioux Six társaságában, letudták első Anglián kívüli koncertjüket, közben pedig felvételeket készítenek hangmérnökük, Dave Goodman vezetésével.
Alig fél éven belül -1976 októberében – az EMI lemezszerződést kínál nekik, amelyet el is fogadnak. Az első kislemez az Anarchy in the U.K., amelynek szövegében tetten érhetők Rotten radikális gondolatai. Ez az első olyan (punk) rock történeti dal, amely konkrét politikai igazodást adott a mozgalomnak. A nóta akkora botrányt kavart, hogy gyakorlatilag minden háztartásban ismertté vált. A zenekar közben folyamatosan turnézott, immár a szigeteken kívül is.
1977 elején újabb botrányba keveredtek: a turnézáró hollandiai koncert után a repülőt a zenekar tagjai összehányják, az EMI pedig „politikai nyomásra” szerződést bont a zenekarral.
Ezt követően a basszusgitáros Matlock kikerült a zenekarból. Számos verzió létezik a miértre. Rotten szerint Matlock túlságosan vonzódott a The Beatles zenéjéhez és ráadásul rendszeresen tisztálkodott is. Matlock viszont Rottennel való megromlott kapcsolatát jelölte meg problémaforrásként. A menedzser szerint viszont Matlock számára a második kislemez a God Save the Queen volt túl sok. Ezzel a számmal a zenekar teljesen szembe köpte hazájának monarchikus és nacionalista hagyományait.
A basszusgitáros posztot egy ősrajongó, Rotten haverja foglalta el: Sid Vicious. Ő egyáltalán nem tudott hangszeren játszani, viszont „őt tartják a pogo tánc megalkotójának és botrányos magánéletével, koncerteken tanúsított zabolázatlan viselkedésével örökre beírta magát a „nagy rockandroll könyvbe „ (by Supernem).
Ehhez valószínűleg sokat hozzátett az, hogy igazi rock and roll legendához méltóan 1979-ben drogtúladagolásban elhunyt, de ez már egy másik történet…
1977. március 10-én a Buckingham palota előtt tartott sajtótájékoztatón a Sex Pistols a nyilvánosság előtt írt alá egy szerződést az A&M Recordsal . Ezután – részegen – a kiadó irodájába mentek. Vicious összetört egy WC-kagylót és megvágta a lábát. . Miközben vérnyomokat hagyott az irodákban, Rotten szidta a személyzetet, Jones pedig a női mosdóban szórakoztatta magát. Néhány nappal később egy klubban verekedésbe keveredtek egy másik együttessel: Rotten egyik barátja az A&M angliai igazgatójának jó barátját fenyegette. Március 16-án az A&M felbontotta a szerződést a Pistolsszal. A Chris Thomas producer irányítása alatt rögzített God Save the Queen kislemez huszonötezer példánya ekkorra már elkészült; gyakorlatilag mindet bezúzatták.
Májusban az együttes a Virgin Records-hoz szerződött, fél éven belül ez volt a harmadik kiadójuk. A Virgin kész volt a God Save the Queen kiadására, de új akadályokba ütköztek. A kiadó gyárának munkásai sztrájkolni kezdtek a dal tartalma miatt. A lemez borítója, amely II. Erzsébet királynőt ábrázolta, szemén és száján az együttes és a kislemez nevével, sértette a munkásokat. Hosszú tárgyalások után a gyártás folytatódott és a kislemez végül május 27-én megjelent.
Így a Sex Pistols zenekar egyetlen lemeze – amely később nemzedékeken át a punk és más társstílusok bibliája volt – a Rolling Stone magazin szerint minden idők 2. legjobb, a Times magazin szerint pedig minden idők legeslegjobb albuma, meglehetősen hányatatott úton került kiadásra. A fogadtatásról nem is beszélve: az akkori angol oktatási miniszter a társadalmi hanyatlás tünetének nevezte az anyagot, rockújságírók viszont a ’70-es évek legizgalmasabb anyagának kiáltották ki.
Annak ellenére, hogy a zenekart sem a nagyobb rádió-és TV társaságok nem voltak hajlandók reklámozni, mégis szép sikereket értek el. 1978 januárjában a zenekar el is indult első és egyben utolsó turnéjára a tengerentúlra. A banda tagjai -elsősorban Sid Vicious – lépten-nyomon botrányokba keveredett: nyilvános szex a színpadon, rajongók bántalmazása, hatósági előállítások, drogtúladagolások és elvonások szegélyezték az útjukat mindenfelé.
És tudjuk, hogy „hamar ellobban a láng, ami túl nagy lánggal ég” (by Junkies) : a zenekar tagjai alig három hét leforgása alatt fordultak annyira egymás ellen, hogy még ugyanabban a hónapban bejelentették feloszlásukat.
A banda – amely alig három év leforgása alatt elfogyasztott három kiadót – egy lemezt jelentetett meg, és társadalmi értelemben kirúgta a ház oldalát, amely forradalmasította a rockzene tempóját, agresszivitását és „megvastagította” a gitárhangzást, egy pillanat alatt lett semmivé.
A Sex Pistols eredeti négy tagja 1996-ban összeállt a hat hónapos Filthy Lucre Tourra, aminek során Európában, Észak- és Dél-Amerikában, Ausztráliában és Japánban léptek fel. Az együttes tagjainak hozzáférése a The Great Rock ‘n’ Roll Swindle anyagához lehetővé tette a 2000-es dokumentumfilm, a The Filth and the Fury elkészítését. A film –amelynek rendezője ismét Temple volt – az együttes szemszögéből mondja el a történteket, nem pedig McLaren vagy a sajtó szemszögéből. 2002-ben, a királynő megkoronázásának 50. évfordulóján a Sex Pistols a londoni Crystal Palace National Sports Centre-ben lépett fel. 2003-ban megtartották a háromhetes észak-amerikai Piss Off Tourt.
2006. március 9-én az Sex Pistols a Universal Music Group-nak adta el a jogait. 2006 novemberében a Sex Pistols-t beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be, Vicious-szal együtt.Az együttes – magukhoz híven – a weblapján utasította vissza a kitüntetést.
Mindezek bizonyítják, hogy a zenekar örökségére, munkásságára a feloszlás után évekkel, évtizedekkel is van igény.
A zenetörténeti filmek és sorozatok korában pedig szinte biztos volt, hogy egy ilyen jelentőségű banda is „megkapja a magáét”.
Idén márciusban debütált a HULU streaming platformján a Pistols című tíz részes miniszéria, amely remek castinggal és történethű forgatókönyvvel adózik a zenekar emlékének, Ebből az sem maradt ki, hogy mekkora hatással volt például David Bowie a pisztolyokra és, hogy ők mekkora hatást gyakoroltak későbbi formációkra, mint például a The Pretenders. Hazánkban a Disney+ kínálatában tudják elérni az érdeklődők az alkotást.
Kiss Ákos
Hozzászólások