Nem kellett messzire menni az interjúért, ugyanis néhány méterre ülnek tőlem a lányok: a Babik Barbi, Lovassy Detti és Sárdi Györgyi alkotta trió KONTENT néven indít új műsort az Alföld Televízióban. Miniinterjú a ma esti képernyős debütálás előtt.
KONTENT. Adja magát a kérdés: milyen kontentre, vagyis tartalomra számíthatnak a nézők?
Lovassy Detti: Informatív és szórakoztató tartalmakkal készülünk. A KONTENT-ben egyfelől olyan témák lesznek terítéken, amelyek széleskörben foglalkoztatják az embereket, mivel a többség érintett benne valahol, tud kapcsolódni hozzájuk, vagy egyszerűen csak a kíváncsisága hajtja. A mi szakmánkban van az a klasszikus szólás, hogy a téma az utcán hever, csak le kell hajolni érte. A párkapcsolat, pszichológia, a munkavállalás/karrier, gyermeknevelés – csak hogy párat említsek – mind ilyen megkerülhetetlen és szerteágazó, örökzöld téma. Mindig van apropójuk, egy új aspektus, szegmens, ami miatt lehet beszélni róluk.
Másrészt ezek mellett szeretnénk érinteni olyan témákat is, amiket még mindig némi távolságtartással kezelünk. Ilyen például a Z generáció sajátosságai és megítélése, az örökbefogadás, a környezetszennyezés, az öregedés, vagy a jövő: az automatizálás, és a robotika világa. Lesznek olyan adások is, amik kifejezetten a debrecenieknek, a debreceni kötődésűek számára lesz különösen érdekes. Szeretnénk, ha – az átlagosan 30 percnyi adásidőben – a nézők azt éreznék, ők is részesei az adott beszélgetésnek. Mert ez róluk, nekik és értük szól, még úgy is, hogy „csak” csendes megfigyelők a különböző képernyők előtt.
Egy jó téma persze önmagában kevés, jó vendég/vendégek nélkül. Szakértőket és ismert hazai, illetve debreceni arcokat hívunk a műsorba. Az első adásban például Pásztor Anna énekesnővel beszélgettünk egy igazán jót!
Hárman vagytok, de mindig csak két fő szerepel egy-egy felvételen. Mi alapján döntitek el, hogy melyik adásban ki szerepeljen?
Sárdi Györgyi: A témák kidolgozásánál mindhárman jelen vagyunk. Mindenkit más dolgok érdekelnek, ez ettől izgalmas, mert különböző személyiségek vagyunk. Valaki lehet, hogy egy olyan témát dob be, ami a másik kettőnek eszébe sem jutna. Amikor van egy ötlet, utána az viszi tovább, aki közelebb érzi magához.
Lovassy Detti: Az, hogy hárman szerkesztjük a műsort szerintem kifejezetten hasznos a tartalomra nézve. Mindenki merít a saját életéből, érdeklődési köréből, abból, amit látott, hallott, olvasott és azok alapján építjük fel az adások tematikáját. Ez csapatmunka. És ha már itt tartunk, szeretném megemlíteni Fórizs Ildikót, aki amellett, hogy beszédtechnikát tanít nekünk, a KONTENT kapcsán is inspirál és szakmailag támogat bennünket a háttérben. Bízunk benne, hogy az idő előrehaladtával egyre többek megismerik és megszeretik a KONTENT-et.
Tele vagyunk vlogokkal, podcastekkel, nagyon felpörgött a tartalomgyártás itthon is. Miben lesz más a KONTENT?
Babik Barbi: Talán abban, hogy mindhárman bele visszük a műsorba a saját személyiségünket, amit még nem ismernek a nézők. Számunkra is egy kicsit új ez a helyzet, mivel még nem vezettünk hárman együtt műsort, de éppen ezért izgalmas is. Nem vagyunk egyformák, mindenki máshogyan nyúl egy témához, más kérdések, érzések fogalmazódnak meg bennünk. Nem egy kérdezz-felek műsorra kell számítani, hanem egy izgalmas beszélgetésre, amelyben mindenkinek lehet saját véleménye és hangot is adhat ennek, illetve fontos az is, amit már előttem is hangsúlyoztak, hogy a nézőt is „bevonjuk”, hogy azt érezze ő is jelen van ezekben a beszélgetésekben. Nem utolsó sorban pedig a vendégek személyisége, tapasztalataik, nézőpontjaik mind-mind hozzá járulnak ahhoz, hogy valami egészen újat tudjunk mutatni hétről hétre.
Kivel beszélgetnétek a legszívesebben?
Lovassy Detti: Sok név van a műsor bakancslistáján. Nekem az egyik Szabó Hedvig, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatója. Egyszer részt vettem egy előadásán és nagyon izgalmas volt, szerintem remek előadó, és sok érdekességet tudna mesélni. De Almási Kittivel és Ágoston Lászlóval is nagy élmény lenne egyszer beszélgetni.
Sárdi Györgyi: Szeretek számomra érdekes emberekkel beszélgetni. Ebben a műsorban éppen ez a jó, hogy olyan emberekkel és témákkal tudunk foglalkozni, ami minket is érdekel. Nem feltétlenül kell, hogy ismert ember legyen, hiszen sok olyan téma van, ahol egy szakértő hitelesebben tud nyilatkozni és sokkal többet meg tudunk tőle. Szóval a műsorból ki fog derülni, hogy kikkel beszélgetek szívesen.
Babik Barbi: Nehéz kiemelni egy embert. Több terület is érdekel, ezért elég hosszú a lista. De, ha most egy kicsit elrugaszkodhatok a valóságtól, a következő stúdióbeszélgetésre szívesen behívnám II. Erzsébet brit királynőt.
A KONTENT első adása tehát ma, 2021. október 18-án debütál az Alföld Televízióban 20:15-kor. Másnap, október 19-én pedig már megtekinthető lesz a televízió YouTube csatornáján is, ITT.
Hozzászólások