Bár Bárány Donát révén korán vezetés szerzett a DVSC, a Kecskemét Pálinkás Gergő és Lukács Dániel góljával fordított, azonban Szuhodovszki Soma 2–2-es döntetlenre mentette a meccset.
A Máté Csabát váltó Nestor El Maestro tehát döntetlennel debütált a DVSC élén, míg Gera Zoltán legalább annak örülhet, hogy megszerezte első pontját a KTE-vel, amely így nem állított negatív rekordot, azaz nem kapott ki sorozatban a tizedik bajnokiján.
Az eseménytelen első tíz perc után a labdát többet birtokló DVSC vette kezébe az irányítást, és a 17. percben meg is született az El Maestro-éra első gólja: Ferenczi János passza után Bárány Donát három védő gyűrűjében is bevette Kersák Roland kapuját. A sorozatban harmadik bajnokiján is eredményes Bárány 13 meccsen immár 7 gólnál és két gólpassznál jár.
Nem törődött bele helyzetébe a Gera Zoltán irányította Kecskemét, Lukács Dánielnek a 26. percben már volt egy veszélyes lövése, három perccel később eltalálta a kapufát, a kipattanóra pedig, csatártársa, Pálinkás Gergő ért oda a leggyorsabban, majd gond nélkül az üres kapuba gurított. A hazai publikum ezután többször jól hallhatóan elégedetlenkedett, főleg, hogy az első félidő hátralévő részében inkább az ellenfélnek voltak helyzetei.
A fordulást követően is inkább a KTE akarata érvényesült, jóval többet birtokolta a labdát, az 55. percben pedig – az igen aktív Lukács révén – megszerezte a vezetést. Bajban volt tehát El Maestro, aki három perccel később Dzsudzsákot és Szuhodovszki Somát egyaránt pályára küldte.
Utóbbi a 80. percben egyenlített, a becserélt középpályás éppen volt csapata ellen szerezte első gólját a Debrecen színeiben.
Lehetőség ugyan itt is, ott is akadt, újabb gólt, ezzel együtt a győzelmet már egyik együttes sem tudta megszerezni.
OTP Bank Liga, 14. forduló
DVSC–Kecskeméti TE 2–2 (1–1)
Debrecen, Debreceni Nagyerdei Stadion, 2612 néző, v.: Bognár Tamás
Gólszerző: Bárány (17.), Szuhodovszki (80.), ill. Pálinkás (29.), Lukács D. (55.)
Sárga lap: Szűcs T. (14.), ill. Belényesi (3.), Kovács B. (52.), Nikitscher (90.), Berki M. (90.), Meskhi (92.), Lukács D. (94.)
DVSC: Megyeri – Stojkovic (Vajda B., 72.), Dreskovic (Kaye, 80.), Kocsis, Ferenczi – Pellumbi, Lagator, Shaghoyan (Szuhodovszki, 58.), Szűcs T. (Dzsudzsák, 58.), Domingues – Bárány
Kecskeméti TE: Kersák – Nagy K. (Berki M., 79.), Szabó A. (Rjaskó, 79.), Belényesi, Katona L., Zeke – Nikitscher, Bocskay, Kovács B. (Meskhi, 72.) – Lukács D., Pálinkás
(M4Sport/HP)
Fotó: dvsc.hu










Hozzászólások