Folytatódik a Mobilcsere program.
Öt évesnél régebbi készüléket használ a mobiltulajdonosok ötöde Magyarországon– derül ki a KSH tavaly végzett felméréséből. Ennek apropóján indult el a Mobilcsere program idén februárban, melynek részeként 3G-képes készülékeket lehetett húszezer forint értékben beszámíttatni egy új mobil vásárlásánál a résztvevő üzletekben.
Előzmény:
A programot elindító Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság közleménye szerint, az akció első részében
hetente többszáz régi készüléket cseréltek korszerűbbre a MediaMarkt áruházaiban a vásárlók. A 3G-s készülékek mellett májustól már a 2G-s telefonokkal is pályázhatnak az állami támogatásra a lakosok.
A részvétel feltétele, hogy új, minimum 4G-képes készüléket kell vásárolni. Az akciót az hívta életre, hogy 2022 és 2023 első féléve között Magyarországon is kivezetik a 3G-technológiát.
A kezdeményezés célja, hogy a régi készülékek tulajdonosai számára is elérhetővé váljon a gyors és kényelmes mobilkommunikáció.
A közlemény kiemeli, hogy az elavult készülékek számát csupán megbecsülni lehet hazánkban. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2021. harmadik negyedévében 100 lakosra 134,2 mobiltelefon-előfizetés mért, ami több mint 13 millió működő eszközt jelent. A felmérés szerint a magyarok ötöde használ egy készüléket öt évig, mielőtt cserére adná a fejét, így, ha csak ezt a mennyiséget vesszük alapul, akkor
Magyarországon 2,6 millióra tehető a használatban lévő, 5 évnél idősebb mobiltelefonok száma.
A csereprogram első etapja május 8-ig tart, 9-től lehet a 2G-s mobilokat is állami támogatásra “váltani” majd.
Hozzászólások