Már javában forgatják a Hogyan tudnék élni nélküled? második részét

Fotó: Instagram/ hogyantudnékfilm

Már augusztusban elkezdték a forgatási munkálatait a Hogyan tudnék élni nélküled? második részének, amit a film közösségi oldalán is bejelentettek. Az alkotás várhatóan 2026-ban kerül majd a mozikba, a történet pedig pár évvel az első rész után játszódik.

Az első rész sikeréről már korábban is írtunk.

A film cselekménye az első rész eseményeire épül, ami néhány évvel később, 2000-ben folytatódik. A mű forgatását augusztusban kezdték és a bemutatót 2026-ra tervezik, Törőcsik Franciska és Ember Márk főszereplésével.

A Nemzeti Filmintézet (NFI) gyártási támogatásával folytatódhat a Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés vígjáték Törőcsik Franciska és Ember Márk főszereplésével

közölte az MTI.

A közleményben a Hogyan tudnék élni nélküled? 2 (munkacím: Mindig ugyanúgy) című film gyártására 1,3 milliárd forint támogatást szavazott meg az NFI Filmszakmai Döntőbizottsága.

A Kirády Attila producer vezetésévél Goda Krisztina és Kormos Anett forgatókönyvéből, ezúttal Dyga Zsombor rendezésében készülő filmben a két főszereplő mellett Márkus Luca, Marics Peti, Kovács Harmat, Kirády Marcell, Trill Beatrix lesz látható.

A folytatásból megtudhatjuk, hogyan alakul a hat főszereplő sorsa, és ezúttal sem spórolják ki belőle a Demjén-slágereket. A fő helyszín megint a Balaton-part, ahol a régi barátok egy esküvőre készülődnek, „amit csupa bonyodalom, félreértés és érzelmi hullámvasút övez. A főhősöket talán kissé elsodorta egymástól az élet, de vannak kapcsolatok, melyek kiállják az idő és a távolság próbáját, legyen az szerelem vagy barátság”.

Az első részről írt kritikánkat itt olvashatják.

Exit mobile version