Több babona, hagyomány és népszokás kapcsolódik november 11-éhez, Szent Márton napjához. Talán a legismertebb a liba, erről a napról ugyanis mindenkinek ez a szárnyas jószág ugrik be elsőként.
Szent Márton napján országszerte hatalmas lakomákat rendeznek, hiszen a hiedelem szerint, ha ilyenkor libát eszünk, akkor egész esztendőben bőségben leszünk. Ráadásul a Márton-nap a 40 napos adventi böjt előtti utolsó nap, amikor még a lakmározás, vigasság megengedett.
„Márton napján libát eszünk, mert akkor egész évben nem éhezünk!”
A népi hagyomány szerint a libából készült finomságok mellé ilyenkor újbor is került az asztalra, fenékig ürítették a poharakat, hogy a következő esztendőre is jó termés legyen.
Ehhez a naphoz különböző hagyományok kötődnek:
Úgy tartja a mondás, hogy a bornak Szent Márton a bírája. Ilyenkor kóstolták meg először az újbort, úgy gondolták az őszi időjárástól függ, hogy milyen lesz a bor.
„Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.”
„Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.”
Jósoltak is a liba csontjából, ha a csont barna és rövid, akkor sáros lesz a tél, de ha hosszú és fehér, akkor havas tél várható.
A paraszti év végét is ez a nap jelentette a régi időkben, hiszen ekkor zárták le az éves gazdasági munkákat és kezdetét vette a téli pihenő időszaka. A munkások megkapták az évi bérüket és ráadásként egy libát, mert a hideg beállta előtt meg kellett tizedelni az állományt.
A lúd a hadisten, Mars szent madara volt.
Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományában Savaria területén, a mai Szombathelyen született a legenda szerint 316. környékén. A római császár katonája volt és egy hideg téli estén meleg köpenyének felét odaadta egy koldusnak. Aznap éjszaka álmot látott, amelyben megjelent Jézus a koldus alakjában, ezért Isten szolgálatába állt. Már élete során is legendák keringtek jótetteiről és püspökké akarták szentelni. A monda szerint, mikor ezt meghallotta, elbújt a ludak óljába, de azok a gágogásukkal elárulták rejtekhelyét. Végül 371-ben szentelték püspökké és egészen haláláig, 398-ig Toursban segített a rászorulókon.
