Kutatási céllal egy körülhatárolt mintaterület szennyezettségét is felmérték, ahol harmincöt kategóriába sorolva történt meg a folyami hulladékok összegyűjtése.
Másfél tonna hulladéktól tisztították meg a Tisza árterét a hagyományos tavaszi folyótakarítási akciójuk során a PET Kupa Egyesület csapattagjai Vásárosnamény közelében – írja az egyesület közleménye nyomán az MTI. A kommüniké szerint,
a környezetvédők idén a folyó tiszaszalkai kanyarulatában lévő ártéri erdőben gyűjtötték a szemetet két napig, kutatási céllal pedig egy körülhatárolt mintaterület szennyezettségét is felmérték, ahol harmincöt kategóriába sorolva történt meg a folyami hulladékok összegyűjtése. A negyedik alkalommal megszervezett, az Energiaügyi Minisztérium támogatásával megvalósult folyótisztító akcióban évenként mintegy egy tonnányi szennyező anyagot gyűjtöttek össze a területről, idén azonban rekord mennyiségű, 1,5 tonna hulladéktól szabadították meg a kanyarulat egy folyamkilométeres szakaszát, néhol a folyótól több mint száz méter távolságra is.
Az összegyűjtött szemét csaknem kilencven százaléka PET-palack, de a területen hatvan kilogramm üveget is találtak az önkéntesek.
Az újrahasznosítható hulladékot bebálázták, az olajjal, festékkel, vagy más anyaggal szennyezett hulladékok kommunális zsákokba kerültek.
A közlemény kitér arra is, hogy a 6 éve kutatási céllal létrehozott mintaterületen a kezdetekkor
több mint háromezer darab hulladékot találtak az önkéntesek, amik főként fél literesnél nagyobb űrtartalmú PET-palackok és kisebb méretű polisztirol darabok voltak. Idén 722 darab szemetet találtak a mintaterületen, ezek nagyobb része már polisztirol volt, a palackokból most kevesebb feküdt a kijelölt, Natura 2000-es besorolású, ártéri természetvédelmi területen.










Hozzászólások