Nem lehet mérlegre tenni, hogy melyik a fájdalmasabb élmény: anyaként fogyatékos gyermeket világra hozni és nevelni, harmincöt hetesen kényszerűségből – mert a magzat életképtelen – a gyermekedet a mesterséges meghalasztása után megszülni, vagy átélni a férjed lelki és fizikai terrorját, bántalmazását. Nem lehet mérlegre tenni, mert mindegyik önmagában borzalmas „tapasztalás”, s mindegyik mélységeiről tényleg csak az tud igazán beszámolni, aki átélte.
Ám ha valakinél mindez egyben, „hármas csomagban” jelentkezik, az számtalan kérdést vet fel. Aki hall ilyesmiről, abban rögtön felmerül, hogy az illető vajon hogy nem őrült bele ennyi szörnyűségbe, aki viszont átéli – s ez derül ki a Tenki Réka által monodrámaként előadott, valós történeten alapuló darabból, az Egyasszonyból – elkezdi magát vádolni: vajon mit vétett a Jóisten ellen, hogy az első fogyatékos babája után a második megfogant gyermeke „sem ötös”? S lehet, hogy valóban mindebben ő maga a hibás, na meg az elviselhetetlen, ha mindezek miatt a férje veri, szidalmazza, „szánalmas féregnek” tartja?
Az önvád azonban csak az egyik rétege mindannak a „fájdalomcsomagnak”, annak a darab alapját képező, élet írta szörnyűségnek, amelyet az a Péterfy-Novák Éva élt át, akinek a könyvéből, Tasnádi István szövegkönyve alapján, Paczolay Béla rendezésében ez a monodráma megszületett. Az önvád ugyanis itt mintha nemcsak a feltett kérdések alapja, hanem egyfajta következménye is lenne a Zsuzsika születése és fogyatékossága, az első férj, István lelki és fizikai ütlegelése, s a második, mesterségesen meghalasztott és kényszerűen abortált gyermek „élménycsomagja” után. Egyfajta elviselhetőbbé tétele annak a kálváriának, a pokol legmélyebb bugyrai átélésének, amit Tenki Réka – maga is kisgyermekes anyukaként – annyira hitelesen ad át a közönségének, hogy nemcsak a gyermekes vagy gyermektelen, szülni akaró vagy nem akaró anyák és nők, de még az apák, leendő apák, férfiak szemébe is könnyeket csal.
Mert azt tényleg nem lehet könnyek nélkül bírni, amikor kiderül, hogy Zsuzsika az orvos teniszmeccse miatt lett fogyatékos: a férfi – saját karrierjét építendő – rohant a felettesével folytatott játszmájára, ezért gyorsítót adott a kismamának, hogy „táguljon már”, s minél gyorsabban szüljön meg. A kismama pedig ott fekszik tehetetlenül, teljes mértékben kiszolgáltatva „ennek a teniszmeccsnek”. De azt sem lehet nem megkönnyezni, amikor a férj, aki a kialakult helyzettől, vagy ki tudja, mitől, egyre agresszívabbá válik, kifejezetten örül a második baba megfoganásának, mert úgy érzi, ezzel még jobban magához láncolhatja „verése tárgyát”. Miközben a felesége már menekülne a házasságából, neki már csapda ez az újabb terhesség.
Ha viszont csapdaként éli meg a terhességét – s ez is az önvád része – a magzat azt bizony megérzi, s „törvényszerűen” történik is vele valami. Mérgezést kap, s nem jöhet élve a világra. S az anyukának, miközben „kipottyantják” belőle a halott magzatát, arra is gondolnia kell, hogy otthon hagyta a fogyatékos Zsuzsikáját, aki soha nem fogja megérni a felnőtt kort.
Nem csoda, hogy ezek után ez az asszony – aki az orvosa szemében, a főorvosi posztért teniszező orvosa szemében csak egyasszony volt -, amikor végre kiszabadul az első házasságából, s végre talál egy férfit, aki úgy szereti, ahogy őt addig soha nem szerették (Novák Éva férje az a Péterfy Gergely író, aki ösztönözte feleségét, hogy írja meg a vele történteket, s akitől két egészséges gyermeke született), már el se meri hinni, hogy az ettől a férjétől fogant kisfiával nincs semmi baj. S akinek aztán a féltestvérét, Zsuzsikát hét évesen el kell temetnie.
A Tenki Réka közvetítette kálvária azonban nemcsak a fájdalomról szól. Végig ott van az előadásban a remény, az újrakezdés reménye is, s valami olyan mérhetetlen mennyiségű erő, amely mindenki számára példát adhat a nehéz élethelyzetekben. Mert úgy vélem, hogy az erő mennyisége az élethelyzet nehézségével ekvivalens. Csak akkor hívható igazán elő, amikor nagy a baj. Akkor viszont tényleg előhívható. S ez a történet arra is jó, hogy mások felé is közvetítse: mindent ki lehet bírni, ha a kellő időben és helyzetben ez az erőmennyiség ott munkál az emberben.
Gyürky Katalin
Hozzászólások