A Nagyerdei Kultúrpark; a Vojtina Bábszínház; a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft., a Debreceni Művelődési Központ és a Csokonai Színház színészeinek együttműködésével valósul meg idén a Mikulás-kereső kaland… Debrecenben december 5-én és 6-án.
A rendezvény célja: A családok olyan programsorozaton vehetnek részt a hétvégén, mely összeköti a Kossuth teret a Nagyerdei Kultúrparkkal és a Vojtina Bábszínházzal. Ezzel az együttműködéssel egy közös élmény nyomán egy egymásra épülő program valósul meg. A Mikulás-kereső kaland tematikája a Mikulás-várás titkának, örömének átélése. Az animátorok közreműködésével a gyermekek és a szülők a különböző helyszíneken játékos elfoglaltságok keretében keresik a Mikulást, és ily módon készülnek a Kossuth téri érkezésére. A különböző helyszíneket a Belga Étterem feldíszített Mikulás-kisvonata köti össze, külön erre a hétvégére felállított menetrend alapján. A Mikulás-bérlettel rendelkezők megnézhetik a Vojtina Bábszínházban Holle anyó meséjét, a krampuszokkal együtt utazhatnak a Vojtina Bábszínház elől induló kisvonaton a Nagyerdei Kultúrparkig, majd krampuszos segítséggel kereshetik a Mikulás lábnyomát az Állatkertben. Azokat, akik a Mikulás lábnyomát követték – kiderül milyen eredménnyel –, az egyórás kutakodás után a kisvonat visszahozza a Vojtina Bábszínház elé.
A kisvonat indulási időpontjai: 2015. december 5. (szombat): 10:00, 11:00, 12:00, 13:00, 14:00
|
Vojtina Bábszínház: Holle anyó előadás |
indulás a kisvonattal |
érkezés az Állatkerthez |
Állatkerti séta vége, visszaút |
érkezés a Vojtina Bábszínház elé |
Főtéri mikulásozás |
Kisvonatra kiadható helyek száma |
|
|
10.00 |
10.30 |
11.30 |
12.00 |
|
45 |
|
9.30 |
11.00 |
11.30 |
12.30 |
13.00 |
|
45 |
|
|
12.00 |
12.30 |
13.30 |
14.00 |
|
45 |
|
|
13.00 |
13.30 |
14.30 |
15.00 |
|
45 |
|
|
14.00 |
14.30 |
15.30 |
|
16.00 Főtérre érkezik a kisvonat |
45 |
A kisvonat indulási időpontjai: 2015. december 6. (vasárnap): 10:00, 11:00, 12:00, 13:00, 14:00
|
Vojtina Bábszínház Holle anyó előadás |
indulás a kisvonattal |
érkezés az Állatkerthez |
Állatkerti séta vége, visszaút |
érkezés a Vojtina Bábszínház elé |
Kisvonatra kiadható helyek száma |
|
|
10.00 |
10.30 |
11.30 |
12.00 |
45 |
|
10.00 |
11.00 |
11.30 |
12.30 |
13.00 |
45 |
|
|
12.00 |
12.30 |
13.30 |
14.00 |
45 |
|
|
13.00 |
13.30 |
14.30 |
15.00 |
45 |
|
|
14.00 |
14.30 |
15.30 |
15.30 |
45 |
A Mikulás vonatra kapható jegyek aktuális állásáról a honlapon lehet tájékozódni.
http://www.fonixinfo.hu/mikulas-kereso-kaland-cikk és https://www.facebook.com/events/909897639099505/
A Mikulás-bérlet:
A Mikulás-bérlet megvásárolható a Kölcsey Központ jegypénztárában, valamint december 2-án, 3-án és 4-én 17 órától 18 óráig a Kossuth téri Mikulás-ház mellett. A bérlet ára (Holle anyó, kisvonat díja, állatkerti belépő): 2 éves kor felett: 1 500 Ft/fő. Családi jegy (2 felnőtt+2 gyermek vagy 1 felnőtt+3 gyermek): 5 000 Ft/4 fő
PROGRAMOK:
Nagyerdei Kultúrpark avagy „Keressük együtt a Mikulás lábnyomát!”
Érkezéskor krampuszok (Csokonai Nemzeti Színház színészei) – akik egész nap közreműködnek az egyes helyszíneken – várják a kisvonattal érkezőket, s keresik a gyerekekkel a Mikulás lábnyomát, a családokat interaktív játékkal vonják be az állatkerti szakvezetéses sétába. A gyerekek testközelben megnézhetik az év apró meglepetéseit; a kistapírt, a zászlósfarkú kolobusz majmocskákat vagy éppen az egzotikus kismadarakat. Az állatsimogatóban megvizsgálhatják a csacsi, birka, kecske, póniló lábnyomait. A külön erre az alkalomra feldíszített Gibbon-házban kézműves foglalkozás keretében animátorokkal ajándékot készíthetnek. Meglepetésként fel-felbukkan a Mikulás is, aki nagyon elfoglalt, hiszen még pakolja az ajándékokat a fakunyhójában, de „előlegként” megjutalmazza az ügyes gyermekeket.
A Debreceni Művelődési Központ az Állatkertben:
Az Állatkertben a Debreceni Művelődési Központ munkatársai hagyományos népi kézműves technikákkal apró ajándéktárgyak készítésére tanítják a gyerekeket. Külön hangsúlyt fektetnek arra, hogy természetes anyagokat használjanak a kézműves foglalkozásokon. A gyerekek nemcsak a családjuknak, hanem az Állatkertben felállított közös karácsonyfára is készíthetnek egy-egy karácsonyfadíszt. Készítenek majd csuhéból karácsonyi díszeket (angyalka, csillag), karácsonyi gyertyatartót, jókívánság- és szeretetkártyát, karácsonyi képeslapot, karácsonyfadíszeket (csillag, karácsonyfa, hóember, mikulás, csengő), karácsonyi asztali díszt. Lesz gipszfestés és mézeskalács-díszítés is.
Vojtina Bábszínház
Holle anyóval a Vojtina Bábszínházban december 5-én szombaton 9.30-tól, december 6-án vasárnap 10 órától találkozhattok.
Holle anyó – A Griff Bábszínház és a Vojtina Bábszínház közös produkciója
„Úgy látszik, innen jönnek a hópelyhek. Furcsa ház ez. Ki lakhat benne? Biztosan egy varázsló, vagy egy boszorkány, vagy tündér, vagy démon, aki hóval akarja beborítani az egész világot. (Bekukucskál.) Csak egy ütött-kopott öregasszony! Ez itt a világ vége! Mit tegyek?” – ezt gondolja magában a mostohájától menekülő lányka Holle anyó házánál. S az, hogy mit és hogyan tesz, bizony meghatározza a további életét. Holle anyó meséje igazán bábszínpadra kívánkozó történet, hiszen itt a kemence, az almafa, a seprű is beszélgetésbe elegyedik, sőt dalra is fakad. A történetet Bartal Kiss Rita rendezésében és Horváth Mari tervezésében visszük színpadunkra. Az előadást 4 éves kortól ajánljuk!
Író: Veres András, Báb-, díszlet- és jelmeztervező: Horváth Mari, Szcenikus: Sisak Péter,
Zeneszerző: Ágoston Béla, Rendező: Bartal Kiss Rita
Játsszák: Nagy Mónika, Telenkó-Oláh Tímea,
Muzsikusok: Czapp Ferenc, Papp László, Reschofsky György
Közreműködő: Szabó Magdolna
Főnix Rendezvényszervező – Kossuth tér
Titkos forrásaink szerint a Kossuth téri házikójából december 2-án, 3-án és 4-én 17 órakor kinéz a Mikulás, december 5-én szombaton pedig kisvonattal érkezik 16 órára a főtérre, hogy személyesen találkozzon a gyerekekkel.










Hozzászólások