Kylian Mbappé interjút adott a Clique című francia televíziós műsornak; a Canal+ tévécsatornán vasárnap este adásba kerülő beszélgetés során sok minden más mellett szóba került a Real Madrid labdarúgójának nagy port kavart, a svéd sajtó szerint szexuális zaklatással súlyosbított stockholmi őszi szabadsága – írja a Nemzeti Sport Online.
„Azóta sem kaptam semmiféle idézést, felszólítást, semmit – számolt be a Svédországban megindított eljárás állásáról Kylian Mbappé. – Minden előzmény nélkül értek az akkori svédországi cikkek, meg voltam döbbenve, és őszintén szólva még most is meg vagyok döbbenve. Az életben néha meg kell küzdeni ilyen helyzetekkel… Annyit tudok az egészről, amennyit a híreket olvasók. A svéd sajtóban megjelent valami, a svéd hatóságok egyelőre hallgatnak, én pedig nem aggódom. Csakis valami félreértésről lehet szó. Nagy hangzavar keletkezett, de egy pillanatig sem estem kétségbe, és azokban a stockholmi napokban is egyedül az foglalkoztatott, hogy mielőbb visszatérjek Madridba, és folytassam a munkát.”
Elhangzott a kérdés: mi lenne, ha mégis megérkezne a bírósági idézés? „Természetesen megjelennék.”
Az interjúból szemléző L’Équipe francia sportnapilap vasárnapi cikke szerint Mbappé nem titkolja, hogy valakivel együtt töltött egy estét a stockholmi tartózkodása idején, de állítja, az a személy nem jelentette fel őt, valaki más tette.
Ami pedig a stockholmi utazás hátterét illeti: „A Real Madridnál kaptunk öt nap szabadságot, és talán máshová kellett volna utaznom. Carlo Ancelotti azt mondta, menjek olyan helyre, ahol nem ismernek fel, el tudok rejtőzni. Mit válaszolhattam volna? »Kylian vagyok, sehol sem maradhatok észrevétlen«…”
„Novemberben már ott akartam lenni a francia válogatottban. A kapitány döntött úgy, hogy nem hív meg. Nem mondhatom el, miért. Bocs. Ha ő el akarja mondani, majd megteszi. De én nem tehetem” – idézi a labdarúgót az NSO.
(NSO/HP)
Fotó: AFP










Hozzászólások