Még öt nap van az Otthon Start program indulásáig, de máris felpörgött az ingatlanpiac

Fotó: MTI

Az Orbán Viktor miniszterelnök által július elején bejelentett, főleg a fiatalokat megcélzó, de korhatártól mentes otthonteremtési program, az Otthon Start szeptember elsejei indulása előtt 5 nappal az érezhető, hogy az intézkedés jelentős hatást gyakorol a magyar ingatlanpiacra. Az egész ingatlanszakma megmozdult, a hirdetők, a fejlesztők, valamint a bankok, az építőipar és azok is, akik eladnák az ingatlanjukat. A programnak az ingatlanárakra is jó hatása van, ráadásul sokan a korábban tervezettnél előbb kívánják megvásárolni lakásukat.

A program előnyei:

Jól látható, hogy az egész magyarországi ingatlanpiac gyorsan reagált a szeptember elsején induló Otthon Start programra, amelynek keretében felvehető fix 3 százalékos kamatozású, akár 25 éves futamidejű hitel soha nem látott lehetőséget kínál az első lakást megvásárolni kívánók számára.

A program egyik legnagyobb előnye, hogy az albérleti díjnál jóval megfizethetőbben lehet majd saját ingatlanhoz jutni, a fix 3 százalékos otthonteremtési program feltételei a lehető legszélesebb kör számára teszik elérhetővé lakáshitel igénylését.

Mint az a hétfő este megjelent kormányrendeletből kiderült, a programban minden olyan 18 éven felüli feletti részt vehet, aki saját jövedelemmel, valamint legalább 2 év olyan társadalombiztosítási jogviszonnyal rendelkezik, amelyből az utolsó 180 nap Magyarországon van, büntetlen előéletű és nincs köztartozása, az elmúlt 10 évben nem rendelkezett lakástulajdonnal, vagy maximum csak 15 millió forint értékben vagy legfeljebb 50 százalékos tulajdonrésszel, igazolni tudja a banki hitelképességét és rendelkezik legalább 10 százalékos önerővel, ami egy 30 milliós lakásnál 3 millió forintot jelent.

Az albérleti díjak már csökkenésnek indultak

Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, aki a programért is felelős, a Magyar Nemzetnek adott múlt szombati interjújában jelentette be, hogy az egész ország megmozdult, kimagasló érdeklődés mutatkozik az Otthon Start program iránt és ennek első kézzelfogható jeleként értékelte az albérletárak csökkenését a szezon közepén.

Az államtitkár ismertetése szerint megmozdult az ingatlanszakma is: a hirdetők, a fejlesztők, valamint a bankok, az építőipar és azok, akik eladnák az ingatlanjukat. Nagyot nőttek a keresések az ingatlanportálokon, ugyanakkor azt is látni ebből, hogy ez nem csak néhány városra igaz, hanem minden vidéki településre.

Panyi Miklós szerint az albérletárak azért indultak csökkenésnek, mert sokan albérlet helyett saját otthonban gondolkodnak már, ez pedig segítséget jelent az albérletpiacon levőknek is, hiszen a csökkenő albérletárak a bérlőknek kedveznek.

A programnak nincs árfelverő hatása és a kínálati piac bővülése is jótékony hatást fejt ki az ingatlanárakra

Az államtitkár ugyanakkor hozzátette: az Otthon Start program eredményeképpen vidéken megjelenő fiatal lakásvásárlók nem verik fel az árakat, mivel bőséges a kínálat, akik pedig már régóta árulják az eddig eladhatatlan ingatlanjukat, azok nem fogják a program hatására még feljebb árazni, mert örülnek, ha jön egy vevő.

Budapesten hatnak az árkorlátok: egyfelől az eladók nem fogják az átlag 1,3-1,4 milliós négyzetméterárakat felemelni, mert akkor ezek a lakások kiesnének a programból, másfelől pedig ezzel lehúzzák az árakat az új lakások piacán is.

Már ősszel elindul tízezernél több új lakás építése, ami növeli a kínálati piacot, szintén jótékony hatást kifejtve az árakra – hangsúlyozta.

Piacdinamizáló hatása is van a 3 százalékos kamatnak

Az egyik legnagyobb ingatlanhirdetéssel foglalkozó portál keddi elemzésében arról írt, hogy az Otthon Start programnak köszönhetően a lakáspiacon újabb változás körvonalazódik, a lakóingatlanok iránti kereslet már a program indulását megelőzően hatéves rekordot döntött.

Az ingatlan.com kutatási adatai szerint többen vennének saját célra lakóingatlant, míg a befektetési célú vásárlók aránya csökkent. Ezzel párhuzamosan jelentősen nőtt a lakáshitel-felvételi kedv, miközben az eladó lakások iránti kereslet tovább fokozódott.

Az ingatlan.com július végén és augusztus elején, több mint 11 ezer lakáskereső körében végzett felmérése szerint a válaszadók 89,2 százaléka saját célra vásárolna lakóingatlant, ami enyhe növekedést jelent a márciusi 86,7 százalékos eredményhez képest. A befektetési célú vásárlók aránya közben 10,8 százalékra csökkent a korábbi 13,3 százalékról.

„Sokkal látványosabb emelkedést mutat viszont a lakáshitel-felvételi kedv megugrása. Márciusban még csak a lakáskeresők 51 százaléka gondolkodott hitelfelvételben, augusztusban pedig már 71 százalékos volt az arányuk. Vagyis a lakás- és házvásárlást tervezők közel háromnegyede már hitelből finanszírozná a vételt és ez az év eleji adatokhoz képest bekövetkező jelentős elmozdulás elsősorban az Otthon Start program indulásával van összefüggésben”

– ismertette a felmérés eredményeit az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Balogh László hozzátette: az, hogy a lakásvásárlást tervezők háromnegyede már hitelfelvétellel kalkulál, erőteljesen jelzi, hogy mennyire megmozgatja majd a lakáspiacot az Otthon Start program.

Az ingatlan.com kutatásából az is kiderült, hogy a vásárlást tervezők közel 60 százaléka fél éven belül szeretne lakást venni, míg márciusban ez az arány még csak 52 százalék volt. Vagyis az Otthon Start nemcsak a hitelfelvételi kedvet növelte, hanem a tényleges vásárlási szándékot is sokaknál előrébb hozta.

Komoly ingatlanfejlesztések is várhatók

Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában azt hangsúlyozta, hogy az Otthon Start programnak a lakosság támogatásán kívül célja az is, hogy az ingatlanfejlesztők, illetve az építőipari ágazat is minél jobb eredményeket produkáljon.

Szalai Piroska arról tájékoztatott, hogy

amióta megjelent a hír a programról, az építőiparban sok fejlesztést korábbra hoztak, az ingatlanfejlesztő kisvállalkozók is „betöltötték naptárukat”, és úgy fogalmazott: nem baj, hogy az építőipar „megint le fog terhelődni”.

A főtanácsadó tehát komoly ingatlanfejlesztésekkel számol a program hatására, emellett az ingatlanárak emelkedésének további fékeződésére is, tekintettel az Otthon Startba beépített olyan gátakra, mint a lakások esetében 100 millió forintos, házak esetében 150 millió forintos összeghatár és arra, hogy olyan ingatlant nem lehet vásárolni, amelynek a négyzetméterára meghaladja a másfélmillió forintot.

Szalai Piroska szerint ezek az összegek nem szűkítik a lakáskínálatot, sok használt és új ingatlan is van, amely beletartozik ebbe a csoportba és a főtanácsadó azokat az ellenzéki véleményeket is cáfolta, melyek szerint Budapesten nem lehet hozzájutni ilyen értékű ingatlanokhoz.

forrás: Híradó

Exit mobile version