Az ukrán katonák megkezdték a nehézfegyverzet visszavonását a kelet-ukrajnai válságövezetből – jelentette be pénteken Pavel Klimkin ukrán külügyminiszter.
"Egyértelmű utasítást kaptunk a fegyverek visszavonására… Az ukrán katonák most megkezdték a visszavonás folyamatát" – mondta Klimkin az ukrán parlamentben. A külügyminiszter hozzátette, hogy folynak már az egyeztetések az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel (EBESZ) arról, hogy a szervezet miként tudná maradéktalanul végrehajtani a csütörtöki minszki megállapodásból eredő feladatait – írta a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.
A külföldi fegyveres csoportok kelet-ukrajnai kivonásának időpontját még nem határozták meg, de dolgoznak rajta – tette hozzá a miniszter. Mint mondta, megkapták a megerősítést a valamennyi fegyveres alakulat kivonására vonatkozó utasításról, konkrét időpont még nincsen, de dolgozni fognak folyamat időbeli keretein. Hozzátette: egyértelmű utasítást kaptak, hogy pénteken valamennyi foglyot engedjenek szabadon a másik fél által fogva tartottakért cserébe. Mint mondta, már ennek előkészítésén is dolgoznak.
A minszki tűzszüneti megállapodás értelmében az EBESZ-nek kell ellenőriznie a fegyvernyugvás betartását és a nehézfegyverzet visszavonását, illetve a külföldi fegyveres alakulatok, haditechnikai eszközök és zsoldosok kivonása Ukrajna területéről ugyancsak a szervezet felügyeletével történik.
Klimkin leszögezte, hogy a kelet-ukrajnai eseményekben részt vevők számára történő közkegyelmet kizárólag az ukrán parlament által pénteken tárgyalt törvény értelmében biztosítják, a fegyveresek vezetőinek adott kegyelemről nincsen szó.
A miniszter az Interfax jelentése szerint hangsúlyozta, hogy semmilyen módon sem részesülhet közkegyelemben az, aki emberiesség elleni bűncselekményeket követett el. Hozzátette: ezt az álláspontot egyértelműen hangsúlyozták a csütörtöki tárgyalásokon.










Hozzászólások