Megkezdődött a legkorszerűbb orosz légvédelmi rendszer, az Sz-500-as Prometej sorozatgyártása – jelentette ki Jan Novikov, az Almaz-Antej lég- és űrvédelmi hadiipari konszern vezérigazgatója.
Az igazgató a Nacionalnaja Oborona nevű magazinnak elmondta, hogy lezárult az orosz tudomány és technika legújabb vívmányait alkalmazó Sz-500-as rendszer sorozatgyártásának megszervezése. Ennek a rendszernek a harci képességei jelentősen meghaladják a korábban létrehozott légvédelmi rakétarendszerek és komplexumok képességeit. Az Sz-500-as alkalmas rá, hogy Oroszország légvédelmi rendszerének gerincévé váljon. – mondta Novikov.
Az Sz-500 Prometej a föld-levegő rakétarendszerek új generációjához tartozik. Sokoldalú, nagy hatótávolságú és nagy magasságban működő elfogórendszer, “fokozott rakétavédelmi képességekkel”. A rendszer hatósugara mintegy 600 kilométer. Az Sz-500-asokat az állami védelmi közbeszerzési megrendelésben meghatározott határidőn belül leszállítják a csapatoknak.
Az Sz-500-as légvédelmi eszköz állami tesztelése 2020-ban kezdődött meg. Alekszej Krivorucsko védelmi miniszterhelyettes akkor azt mondta, a hadsereg arra számít, hogy az első rendszereket 2021-ben kapja meg, a sorozatszállítás pedig további négy év múlva kezdődik meg.
Forrás: MTI
Hozzászólások