A Hasadék című filmről
Mélyre ásott családi titkokkal terhelt történet került szeptember 9-én a magyar mozikba. Az erdélyi hegyekben játszódó Hasadék című film azonban nemcsak a megoldhatatlannak tűnő konfliktusai fel-felsejlése miatt tartja fogva első perctől a nézőt. Tulajdonképpen ennek a nem szokványos mozinak nincs egyetlen klisészerű megoldása sem. Ami már önmagában nagy pozitívum.
A Krasznahorkai Balázs rendezte alkotásban a főhősnek, egy Budapesten élő, jól szituált orvosnak az erdélyi gyökereivel, Erdélyben hagyott múltjával szembesülünk. Amikor a szintén orvos apja halálának hírére Dr. Grassai Bálintnak (Molnár Levente) ― az épp várandós feleségét magára hagyva ― vissza kell térnie a szülőföldjére, a máramarosi hegyvidékre, még nem sejtjük, hogy micsoda balladisztikus történetbe, micsoda titkokkal kikövezett verembe ― ha úgy tetszik ― hasadékba zuhanunk bele a történet menetével együtt haladva. Hisz a film első képkockáit látva gondolhatnánk azt is, hogy Krasznahorkai egy klisészerű, a „tékozló fiú hazatér” című sztorit alkotott. Ennek a csapdáját azonban véleményem szerint maximálisan sikerült elkerülnie, amikor az erdélyi táj titokzatosságával, félelmetes, egyben lenyűgöző mivoltával, az erdélyi emberek „ritkán szólók, de akkor velőset” tulajdonságával olyan családi drámának adott teret, amely mélységében vetekszik az Arany János írta balladák titkainak felsejlésével.
S ha a film ritmusára tekintek, szintén az Arany-balladák jutnak eszembe. Mert itt ― ismét a jó erdélyi szokásokhoz híven ― úgymond nem sietünk sehová. Szép lassan, csak apránként, csak cseppenként adagolják nekünk a film szereplői a múltjuk sötét oldalát, amely mögött szívszorító, ráadásul dupla apa-fiú történet bontakozik ki. Azaz egy generációkon átívelő dráma. Ahol az orvos apa ― tudjuk meg szép lassan ― nagyon nem volt jóban az Erdélyből praktizálni Magyarországra áttelepült szintén orvos fiával, aki most, az apja temetésén tizenhét év után találkozik először azzal a fiával, Simonnal (Babai Dénes), akit és akinek édesanyját annak idején egy magyarországi jobblét érdekében hátrahagyta.
A problémák akkor kezdenek sűrűsödni, amikor a fiú nagyapja, azaz Bálint édesapja elhunytával az ő gyámsága alá került gyermek/unoka felügyelet nélkül marad. Azaz, elvileg rá lesz utalva az eddig soha nem látott apjára. S ettől kezdve indul be igazán a film, s ettől kezdve csapnak arcul bennünket olyan további titkok, amelyek felsejlése kérdésessé teszi, hogy a most találkozó apa és fia egyáltalán tudnak-e kezdeni egymással valamit. Hogy meg tudják-e oldani a múltból fakadó, megoldhatatlannak látszó problémáikat, miközben a gyerek további erdélyi létét, egyáltalán, az életét nemcsak a gyámsága megszűnte veszélyezteti, hanem a helyi „maffia” is jócskán keresztezi az útját. Az a maffia, akitől szintén a most az életébe betoppant apja lenne hivatott őt megvédeni. (S amely maffiának a vezérét, Dumitrut hátborzongatóan hitelesen alakítja Orbán Levente.)
A film fentiekben jelzett „lassan adagolós” jellege mellett a másik nagy érdeme, hogy az utolsó kockáig sem kapunk a történet közben egyre sokasodó kérdéseinkre konkrét válaszokat. Ez a film nem akarja nekünk megmondani „a tutit”. Hanem arra világít rá, hogy teljesen más az igazság, ha a gyerek szemszögéből nézzük, s egészen más, ha az apa szemszögéből, s nem biztos, hogy ez a két szemszög valaha is találkozni tud, vagy ha találkozik is, egyáltalán nyugvópontra tud-e jutni. Miközben az alkotás tele van olyan szimbólummal, amely az újrakezdés, az újjászületés lehetőségét sejteti ― ami azért érdekes, mert a szimbólumok szintjén megadja tehát ennek a két embernek, az apának és a fiának az esélyt az újrakezdésre, a kapcsolatuk teljes átértékelésére, de azt mégse „árulja el”, hogy ez megtörténik-e, vagy egyáltalán megtörténhet-e.
Mindennek a „homálynak” az eloszlatását a nézőre bízza. Aki ebben az esetben nyilván előveszi a személyes tapasztalatait, a szüleivel való kapcsolatát, és ezek alapján gondolkodik el arról, hogy vajon hogyan megy tovább ennek az apának és a fiának az élete. Az az élet, amit rendkívül hitelesen, nemcsak az erdélyi mentalitást, hanem a belső dilemmákat is szépen kivetítve közvetítik felénk a színészek, egytől egyig ― ami újabb nagy érdeme a Hasadéknak.
A film érdemeit pedig sorolhatnám napestig. Javaslom, hogy ne hagyják ki Krasznahorkai Balázs filmjét, ne fosszák meg magukat ettől a különleges, korántsem hétköznapi élménytől.
A film megtekintésével azonban az este 2021. szeptember 17-én még nem ért véget, ugyanis a filmnek helyt adó Apolló mozi közönségtalálkozóra hívta a film főszereplőjét, a Bálintot alakító Molnár Levente színművészt. A vele folytatott beszélgetésből ― amelyet Mikos Ákos vezetett ― a filmbéli titkok után még jó néhány kulisszatitokra is fény derült. Molnár Levente ugyanis elárulta, hogy mivel nemcsak főszereplője, hanem koproducere is az alkotásnak, ezért jócskán kivette a részét a film előkészületi munkáiból is. Aminek például fontos része volt a helyszín kiválasztása. Annak a gyönyörű erdélyi tájnak a feltérképezése, amelyből aztán a film egészének csodálatos látványvilága létrejött, de csak azután, hogy például kapásból három hetet kellett várniuk, mire a film forgatását elkezdhették, mert a hegyekben csak nem akart a hó elolvadni… Aztán pedig abban a bizonyos hasadékban, amelyben a film talán legdrámaibb része játszódik, például a denevérek életére, életvitelére, életritmusára is tekintettel kellett lenniük, azaz a forgatást az erdő élővilága is nagyban befolyásolta.
A színésztől azt is megtudtuk, hogy mély barátságot ápol a rendezővel, Krasznahorkai Balázzsal, és épp ezért tudta, hogy vannak olyan részei az alkotó folyamatnak, amelyekbe – épp a barátságuk megóvása miatt is – nem szabad beleszólnia. Ilyen volt például a forgatókönyv. Miközben őt magát is mélyen megérintette a történet, ő is átélte az apában megfogalmazódó dilemmákat, a fiával való bonyolult helyzete megoldási lehetőségeit is állandóan „zongoráztatta” a fejében – teszem hozzá, nyilván ezért is sikerült ennyire hitelesen alakítania ezt a szerepet.
A nézők is tehettek fel kérdéseket a művésznek. A legérdekesebb felvetés a film zenéjére – pontosabban annak hiányára vonatkozott. Mert azon túl, hogy Simon dobosként játszik egy zenekarban, s az egyik jelenet az egyik „csehóban” való fellépésükről is szól, tehát ott elhangzik egy zeneszám, tulajdonképpen az egész film zene nélkül zajlik. Ennek miértjére Molnár Levente azt mondta, hogy persze ez is rendezői döntés volt, s ebbe sem akart sem ő, se más stábtag beleszólni, de ha őneki döntenie kellett volna, valószínűleg ő is a film ilyesfajta „némasága” mellett döntött volna. Mert a film balladai homályához nem passzol a zene. Tényleg nem. Nekem például személy szerint nem is hiányzott semmilyen aláfestő dallam se hozzá. Amint azt fentebb írtam, így is épp elég elégondolkodnivalóval jöttem ki az Apolló moziból, s lehet, hogy a film zenéjére már tényleg nem is tudtam volna koncentrálni. De ezt is eldönthetik, ha ellátogatnak az Apolló moziba a Hasadék című filmre.
Gyürky Katalin
Hozzászólások