A debreceni Apolló moziban rendszeresen jelentkező Mozinet Filmnapok keretében, premier előtti vetítés formájában láthatta a közönség az elsőfilmes Molly Manning Walker filmjét, a már a címe vonatkozásában is különlegesnek ígérkező Hogyan szexeljünk című alkotást. Így, kérdőjel nélkül ugyanis már a cím is azt jelzi: valami, a társadalmi viszonyok tekintetében nagyon félrement dolgot fogunk látni a vásznon. És ebbéli várakozásunk – előre szeretném jelezni – teljes mértékben teljesült.
Walker alkotását egyfelől tekinthetjük a mostani fiatalság, az útját-célját vesztett Z generáció életvitele súlyos és megdöbbentő látleletének. Amikor ugyanis az Angliában élő, láthatóan szegény körülmények közül érkező három főszereplő — Tara (Mia McKenna-Bruce), Skye (Lara Peake) és Em (Enva Lewis) — a gimi elvégzése utáni nyáron a görögországi Maliába érkezik – ahol az angol font erőssége miatt egyébként végre gazdagnak érezhetik magukat –, már a silány és pár szóra koncentrálódó párbeszédeikből is érzékelhető: ők nyaralás alatt a minél több piát, a fékeveszett szexet és partizást értik. Három olyan lányt látunk magunk előtt, akikről, bár kiderül, hogy jelentkeztek főiskolára illetve egyetemre, korántsem a továbbtanulni vágyás, vagy bármilyen életcél elérése jut az eszünkbe. Sokkal inkább — hiába fiatalok — egyfajta kiégettség. Hiszen számukra — legalábbis az első képsorok ezt demonstrálják — az élet nem szól másról, mint hogy kihívó rucijaikban, szinte prostinak öltöve aznap éjjelre — persze kellő mennyiségű alkohol elfogyasztása után — felszedjenek valakit.
A céltalan életvitelük mellett — vagy épp ennek kísérőjelenségeként — egy másik nagyon fontos kortünet is kiderül abból, ahogyan a lányok a görög tengerparti bungalójukba megérkezve viselkednek. Ez pedig nem más, mint a társas magány. Mert bár „örök barinőknek” titulálják magukat, egyetlen értelmes, tartalmas beszélgetést sem folytatnak le egymással. Ők a barátnőséget az „együtt lógással” azonosítják, megbeszélni is csak azt beszélik meg, hogy ki mit vesz fel aznap este, vagy épp kit szedett fel a buliban, és hogy megtörtént-e „az”. A lelküket érintő események, komoly problémák megtárgyalásáról szó sincs, elvannak egymás mellett, és tipikusan inkább a „telójukkal” társalognak, mint egymással.
S ez a barátság látszatába burkolt egymástól való elszigeteltség csak tovább fokozza a filmben az egyik lány, Tara tragédiáját. Annyit muszáj vagyok elárulni, hogy a három főszereplő közül ő az egyetlen, aki még szűz, épp ezért a másik két „csaj” azért szurkol, hogy most, ezen a nyaraláson végre Tarával is történjen meg az, amin ők már rég túlvannak. Szinte fontosabbnak érzik ennek „kipipálását”, mint az érintett lány, aki, mivel meg akar felelni a másik két lány elvárásainak, persze valahol szintén célként tekint ennek véghezvitelére.
Walker filmje Tara látványosan átélt és a filmvásznon keresztül átérezhető tragédiája után válik még inkább szívszorongatóvá. Akkor, amikor szembesülünk vele: hová vezet ennek a fiatal generációnak a fékeveszett bulizása, ahol csak úgy, mindenfajta érzelem nélkül, skalpgyűjtés céljából létesítenek szexuális aktust egymással a srácok. Hangsúlyozom: mindenféle érzelem nélkül, és ez az, ami a láthatóan érzékenyebb Tara vesztét okozza. S ettől kezdve a film címét én sokkal inkább Hogyan ne szexeljünk-re változtatnám, mert úgy, ahogyan ez Tarával megtörténik, biztosan ne tegye senki.
Walker alkotása egy megrázó, külső jegyekben is látható metamorfózison keresztül érzékelteti velünk mindazt, ami Tara lelkében végbemegy. Azt, hogy ez a nyakában ANGEL feliratos nyakláncot viselő lány — a csoportszellemnek megfelelni akarása céljából — hogyan undorodik meg saját magától, hogyan ábrándul ki abból az életformából, amit választott, vagy amit a másik két „barinője” rákényszerített. Épp annak következtében, ami a tengerparton egy Paddy (Samuel Bottomley) nevű srácnak „köszönhetően” megtörténik vele. S amit a másik két lány továbbra se ért — vagy inkább nem akar érteni. És ami Tarát még magányosabbá és elveszettebbé teszi. Ennek hatására Tara teste és pszichéje is csendbe burkolódzik, miközben — fájdalmas kontrasztként — körülötte, mintha vele mi se történt volna, ugyanúgy mennek tovább az elviselhetetlen hangerővel dübörgő zene kíséretében az őrült bulik, a következményekkel nem számoló szexorgiák, a véget nem érő piálások. Mintha így akarnák túlordibálni Tara fájdalmát.
A filmet április 4-étől tekinthetik meg a hazai mozikban.
Gyürky Katalin
Hozzászólások