Kézzel nyomták be az elektromos kapu egyik szárnyát.
Kisebb kárt okozó rongálás vétségével vádol két férfit a Debreceni Járási Ügyészség, miután megrongálták a hajdúhadházi temető kapuját. A vádhatóság közleménye szerint,
a két elkövető március 28-án, este érkezett a hajdúhadházi köztemetőhöz, de annak kapuját zárva találták, mert a temető 18 órakor bezárt. A két férfi azonban mindenáron be akart menni, ezért kézzel benyomták az elektromos kapu egyik szárnyát. A kapu automatikája és a tartó konzol egyike emiatt letört, a másik konzol pedig eldeformálódott.
Az elkövetők a megrongált kaput résnyire kinyitották és bementek a temetőbe, ahonnan nem sokkal később távoztak. A rongálás árán keresztülvitt temetőlátogatással a két férfi
több mint 95.000 forint kárt okozott a temetőt üzemeltető önkormányzatnak, ami nem térült meg.
A Debreceni Járási Ügyészség a vádiratában indítványozta, hogy a Debreceni Járásbíróság az ügyiratok alapján hozzon büntetővégzést, melyben a két férfival szemben közérdekű munka büntetést szabjon ki és kötelezze őket a sértett kárának megfizetésére.










Hozzászólások