Az, hogy elolvastam egy könyvet, amiben egyetlen gondolatjel sincsen…nincs a párbeszédekben sem, és sehol sem, önmagában meglepő, mert bevallom először baromira bosszantónak láttam, de hogy a huszadik oldaltól ez már tetsszen is az egyenesen fura. A gondolatjelen kívül ebből a könyvből nem hiányzott semmi. Mindent megtudtam, amit kellett.
Szubjektív könyvajánló Sally Rooney Normális emberek című regényéről.
Bámulatos és bölcs fejlődésregény, egy magasfeszültséggel lesújtó első szerelem története.
Az iskolában Connell és Marianne nem egy társaságban mozognak. Connell igazi közösségi ember, az iskolai focicsapat sztárja, a helyi menő csávó, mi régebben így hívtuk az ilyen srácokat, Marianne magányos, büszke és visszahúzódó lány, mondanám, hogy kimaxolja a lúzer kategóriát, ám én mégsem ilyennek láttam. Megkapó volt a hozzáállása a kortársaihoz, az ahogyan például az őt ért egyik atrocitásban mégis kiáll magáért. Talán azt mondanám inkább róla, hogy a különc. Azt gondolnánk, hogy két ennyire különböző embernek nincs is lehetősége kapcsolódni egymáshoz, ám náluk az a helyzet áll fenn, hogy Connell édesanyja Marianne-ék házában bejárónő és a fiatalok ott beszélgetnek egymással. Különös, megmásíthatatlan kapcsolat jön létre a két tinédzser között, amelyet eltökélten titkolnak. Ennek szenvedőalanya főleg Mariane, ám a sors hamar lehetőséget teremt Marianne számára a visszavágásra, ugyanis mindketten az ország legjobb egyetemére, a dublini Trinity College-ba kerülnek. Mondanám, hogy fordul a kocka, de azzal nem fedném le az ő bonyolult és többdimenziós kapcsolatukat, amiben nem a társadalmi különbségek okozta feszültség a leglényegesebb, hanem az a mélyen a lelkünkbe karcoló szerelmi tusa, amit ez a két fiatal vív önmagában egymással. Van itt minden: félreértés, szakítás, elszakadás, egymásra találás és mindez nem lenne érdekes, ha nem csepegtetné az információt az írónő a fiatalok életkörülményeiről, például a bántalmazó családi környezet, a depresszió, anorexia, az elvárásoknak való meg, vagy meg nem felelés dilemmái.
Ebben a lélekölő, félelemmel teli érthetetlen struktúrájú koordinátarendszerében kell ennek a két fiatalnak egymást szeretni, vagy elhinni, hogy ez lehetséges.
Ez a sajátos narráció némileg feszíti a történetet, és nekem eleinte olyan érzésem volt, mintha inkább eltávolítana a cselekménytől. Kicsit felülről ad rálátást és kívülállónak éreztem magam. Talán azzal a hasonlattal élnék, hogy olyan volt mintha a lemenő nap tükröződött volna a víz felszínén, abban a koraesti órában, amikor még kellemes a vízparton állni, de már nem vágysz arra, hogy beugorj, mert biztonságosabb a parton. Nem tudom, mikor érkeztem arra a pontra, amikor én mégis fejest ugrottam és nem zavart a hűs víz, és hogy már bentről figyelem a naplementét. Talán a regény egyharmadánál ugrottam és nem bántam meg. Hűvös volt a víz, néhol inkább rémisztően hideg, volt, hogy fulladoztam ám aztán mindig érkezett egy mentőöv. Ilyennek éltem én meg ezt a történetet.
Megtudtam-e Sally Rooney regényéből kik a Normális emberek?
Nos, láttam a könyvkritikákban, hogy Sally Rooney szűkszavú, visszafogott prózáját, ami a második regénye szétszedték, kapott hideget-meleget, én mégis örülök, hogy nem másokra hallgattam, hanem belekezdtem a kölcsönkönyv olvasásába. Azt még emésztgetem miért is lett ez a címe. Hol helyezném el a szereplőket a normalitás skáláján? Ezen sokat agyaltam a befejezés óta ám még magamnak sem tudtam fix pontot adni, szóval szerintem Rooney főhősei is mozgásban maradnak ezen a képzeletbeli mérőeszközön.
Néhány idézet:
Erőt ad neki, hogy képes szavakba önteni egy élményt, mintha üvegbe zárná, hogy az aztán többé sose tudjon teljesen megszabadulni tőle.
179. oldal
A körülményeket nem tudjuk megváltoztatni, de azt igen, ahogyan a körülményekre reagál.
246. oldal
Lehetséges lenne, hogy miközben olyan borzalmas dolgokat tesz vele, elhiszi, hogy szerelemből teszi? Ennyire gonosz lenne a világ, hogy a szerelmet nem lehet megkülönböztetni a legegyértelműbb bántalmazástól és erőszaktól?
225-226. oldal
Így némi rálátása nyílik az igazi boldogságra, még ha olyan ablakon át is, amelyet ő maga nem tud kinyitni, de még csak bemászni sem tud rajta.
257. oldal
Az íróról:
Sally Rooney ról tudjuk, hogy Dublinban él. A Normális emberek a második regénye, amelyet jelölték a 2018-as Man Booker-díjra.
Első, Beszélgetések barátokkal című kötetével 2017-ben elnyerte a Sunday Times/PFD fiatal írók díját. A Stinging Fly című, félévente megjelenő irodalmi magazin szerkesztője.
Díjai:
Costa-díj – A legjobb regény (2018)
Specsavers Nemzeti Könyvdíj, Nagy-Britannia – A legjobb nemzetközi szerző (2018)
MAN Booker-díj – Jelölés (2018)
Women’s Fiction könyvdíj – Jelölés (2019)
Az év legjobb regénye (Times, 2018)
Number 1 Sunday Times Bestseller
„Az év regénye.” Times
Tartsatok velem legközelebb is, megmutatom, milyen regények vannak még a Könyvespolc.On.
Török-Papp Csilla