Nyár elején megkezdi a tanszergyűjtést a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete. Debrecenben a Cegléd utca 6. szám alatti adományozóhelyen várja az adományokat a területi szervezet.
„Ne dobd ki a régi táskád, tolltartód, ceruzád, ha már nem kell. Adományozd olyan gyerekeknek, akiknek nem tudják megvenni mindezt szülei, rokonai” – ajánlja a Magyar Vöröskereszt Debrecen Területi Szervezete a diákoknak.
Az egyik család nyár elején lomtalanít, a másik az őszi tanévkezdés előtt. A Magyar Vöröskereszt Debrecen Területi Szervezete ezért egész nyáron gyűjti a tanszereket; iskolatáskákat, füzeteket, íróeszközöket, vízfestékeket, tisztasági csomagokat vagy tornafelszereléseket. A gyerekeknek is jól eshet lomtalanításkor az a feladat, hogy nehéz helyzetben lévő, ismeretlen társaiknak ajándékozzák mindazt, ami még szép és használható, de nekik már nincs szükségük rá.
Élelmiszert, ruhát a túlélésért
A tanszergyűjtés mellett folytatódik a korábban meghirdetett élelmiszer- és ruhagyűjtés. A segítőkész debrecenieknek köszönhetően a közel két hete tartó akció kezdetétől több adomány érkezett – ruhák, gyermekholmik, könyvek –, melyek jó része gazdára is talált. A vöröskeresztes önkéntesek és munkatársak továbbra is fogadják a tartós élelmiszert, ruhát és a mindennapi élethez szükséges tisztító, tisztálkodási szereket, hogy eljuttassák azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.
A munkatársak és önkéntesek nyitva tartási időben – hétfőn és pénteken 8 és 12 óra között, szerdán 12-től 16-ig – várják az adományokat a Cegléd utca 6. szám alatt. Ha valaki nem tudja ebben az időben elhozni a felajánlást, kérjük, egyeztessen telefonon az 52/ 414-321-es számon.










Hozzászólások