A XIV. Veterán Jármű Találkozót rendezték meg a polgári Csirketelepen, a hely a rendezvény történetében másodszor adott otthont a fesztiválnak. Béke Antal, alias Tóni – akiről év végére könyv is megjelenik, A Vasak Megváltója címmel – hatalmas területű telepén a résztvevők nem csak a még felújításra váró buszokat, autókat, motorkat illetve egy szovjet harckocsit csodálhatták meg, de sokan a saját felspécizett járgányukkal érkeztek. Így láthattunk „megváltott” Cspeleket, bogárhátúkat, Trabantokat, Vartburgokat vagy éppen egy csodásan kipofozott katonai GAZ-t.
„Az idei fesztivál minden elképzelésünket felülmúlta – mondta a HajduPressnek a házigazda, Béke Tóni gépjármű-restaurátor. – A korlátozott létszám felső határát elértük, a szabályok maximális betartása mellett három helyrajzon jött össze a szép nézőszám. Ezúttal is olyan fanatikusok jöttek el, mint amilyen jómagam is vagyok. Olyanok voltunk, mint egy nagy család, mintha ismerte volna mindenki egymást. Hiába, a közös gondolkodás és érdeklődési kör sok jó embert összehoz! Biztos vagyok benne, hogy itt életre szóló barátságok is köttettek. Nem voltak negatív hangok, ha valamire várni kellett, vagy éppen nem ment minden flottul. Kicsit sziget volt ez a társadalomban ezzel a gondolkodásmóddal. Minden kaja elfogyott, megvolt a kereslet az italra is, és bármilyen fárasztó és nagy munka is egy ilyen rendezvény tető alá hozása, amíg bírjuk, csináljuk tovább – fogalmazott a Vasak Megváltója.
(Tamás Nándor)










Hozzászólások