Kedden lezárultak az utolsó selejtező csoportok is, egyenes ágon már nincs esély kijutni a 2026-os világbajnokságra. Eljött a pótselejtezők ideje, ennek megfelelően csütörtökön ki sorsolták a rájátszás ágait, annak párosításait.
Az eseményt a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség zürichi főhadiszállásán tartották, itt sorsolták ki, először az interkontinentális pótselejtezőnek a beosztását, ahol csapat pályázik az utolsó két hely egyikére. Ezt követte az európai pótselejtezők sorsolása, amelynek során kiderült, melyik nemzeti tizenegyre milyen megpróbáltatások várnak. Európából további négy hely kiadó még az USA-Kanada-Mexikó által közös rendezésű világbajnokságra, 42 csapat már kvalifikálta magát a tornára.
Az interkontinentális pótselejtező párosításaival kezdődött az esemény érdemi része, a november 19.i FIFA-világranglista állása szerinti két legerősebb résztvevőt (Kongói DK és Irak) kiemeltként egyből a döntőbe. A másik négy válogatottat pedig párokba sorsolták, ügyelve arra, hogy azonos konföderációból érkező csapatok ne kerüljenek egy ágra. Ennek köszönhetően alakult ki az első ágon egy Új-Kaledónia – Jamaica elődöntő, amely párharc győztese a döntőben a Kongói DK csapatával találkozik majd. A második ágon Bolívia – Suriname elődöntőt láthatnak majd a futball szerelmesei, ezt követően a párharc győztese Irak ellen játszhat egy mindent eldöntő mérkőzést.
Ezután következett az európai pótselejtezők sorsolása, amelynek lebonyolításában Martin Dahlin és Marco Materazzi segédkezett. A rájátszás lebonyolítása úgy néz ki, hogy az első kalapos résztvevők kezdenek hazai pályán a negyedik kalapos ellenfelek ellen. A második kalapos ellenfelek, szintén hazai pályán fogadják a harmadik kalapos csapatokat.
A sorsoláshoz szükséges kalapokat a már korábban említett, november 19-i FIFA világranglistán elfoglalt helyezések alapján osztották be. Az első három kalapba kerültek a selejtezőkön második helyet elérő csapatok (12), ezt egészítették ki a negyedik kalapba kerülő, vb kvótát nem szerző Nemzetek Ligája csoportok olyan győztesei (4).
Így állt össze a kalapbeosztás:
1. kalap: Olaszország, Dánia, Törökország, Ukrajna
2. kalap: Lengyelország, Wales, Csehország, Szlovákia
3. kalap: Írország, Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó
4. kalap: Svédország, Románia, Észak-Macedónia, Észak-Írország
A kalapok letisztázása után kezdetét vette a sorsolás.

Az A-ágra a nagy meglepetésre, az előző két világbajnokságról távol maradni kényszerülő Olaszország került az első kalapból, ők fogadják hazai pályán Észak-Írországot. Az ág másik elődöntőjét Wales és Bosznia-Hercegovina között rendezik, az itt diadalmaskodó fél várja majd az olasz – észak-ír mérkőzés győztesét.
A B-ágra kerültek az Ukrajna – Svédország, illetve a Lengyelország – Albánia párharcok, talán a legkiegyenlítettebb sorsolás itt született.
A C-ágon Törökország fogadja Romániát, majd a győztes a Szlovákia – Koszovó mérkőzés győzteséhez látogat.
A magyar válogatottat az utolsó utáni percben legyőző Írország a D-ágon folytatja tovább, ahol ellenfélként a második kalapos Csehországot kapták. Egy esetleges ír siker esetén a Dánia – Észak Macedónia páros győztesét fogadhatnák Dublinban.
Az elődöntőkre egyaránt március 26-án kerül majd sor, míg a döntőket március 31-én bonyolítják le, mind az interkontinentális, mind az európai pótselejtezőket tekintve.
A világbajnokság csoportkörének beosztását még idén december 5-én Washingtonban fogják kisorsolni.
Szerző: Kapus Csaba
Kapcsolódó írásunk:










Hozzászólások