​Méltó helyre került gróf Tisza István szobra +FOTÓK

"Az utókor talán szobrot fog neki állítani…" – így szólt Herczeg Ferenc író 1920-ban gróf Tisza István néhai miniszterelnökről. Az államférfi tiszteletére – akinek meghatározó szerepe volt a Debreceni Egyetem létrejöttében – október 31-én, halálának 98. évforulóján, konferenciát tartottak a Debreceni Egyetem aulájában, majd a főépület előtt, eredeti helyén felavatták szobrát.

Az aulában Szilvássy Zoltán rektor mellett Fodor Pál professzor, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének igazgatója és Maruzsa Zoltán EMMI miniszteri biztos az Oktatási Hivatal elnöke köszöntötte a résztvevőket. A konferencián bemutatták Tisza Istvánt, mint a református egyház főgondnokát, a jelenlévők előadást hallhattak a két világháború közötti Tisza kultuszról, a néhai miniszterelnök és a Debreceni Egyetem kapcsolatáról és informálódhattak Tisza István szobrának 1926-os felavatásáról és 2000-es újraavatásáról.
A szimpóziumon a Debreceni Egyetem történetében először adták át a Tisza István-díjat, amelyet Körösparti Péter, a Hallgatói Önkormányzat egykori elnöke, a szobor áthelyezésének kezdeményezője vehetett át.

A konferencia után a főépület előtt leleplezték Kisfaludi Stróbl Zsigmond alkotását, amelyet először 1926. október 17-én avattak fel a debreceni klinika előtt. A szobrot 1945-ben egyetemi hallgatók ledöntötték, 2000 októberében újraavatták, de nem az eredeti helyén. A DEHÖK idén tavasszal kezdeményezte, hogy a szobor a restaurálás után újra eredeti helyére, az egyetemi főépület elé kerülhessen. A 350 kg-os bronzszobor mostantól méltó helyen állít emléket annak a személynek, akinek köszönhetően létrejöhetett a Debreceni Egyetem.

Fotók: Pénzes László

Exit mobile version