Helyszín: egy kórház. Szereplők: a betegszállítók. Napjainkban.
– Itt a hétvége Józsisanyi, a tökömnek van kezdve dolgozni. Amúgy is rohadjon meg mindenki.
– Igazad van, komám. Ne legyen Ferigéza a nevem, ha nincs egy kis dugiszeszem. Amúgy is bennem maradt még az ütés tegnapról, mint Kokóban, mikor lecsapta az a kis argentin.
– Egészségedre, f.szod nőjön bokáig.
– Jó ez, eeee.
– Jó hát.
– Remélem ma nem lesz semmi gebasz, qrvára nincs kedvem hullát pakolgatni.
– Ááá, szombatra virradóra kevesen szoktak meghalni. Vagy tudja a rák, lehet, később derül ki.
– Nagyon nem érzem a melót, testvér. Amúgy is, vazze, ennyi pénzért kapják be. A betegek is csak rinyálni tudnak. Igyál, egészségedre.
– Kösz. Figyelj, sz@rd le. A nagymenő dokik bömössel huzzatják, mi meg itt oboázunk reggelig, a semmiért. Az a jóseggű nővérke, a Maris, vagy hogy a gecóba hívják, az se akar már keffenteni. Pedig aztat nagyon bírtam.
– Mér nem akar?
– Tököm se tudja, azt mondja, hogy nem, oszt ennyi. Megyek hugyozni.
– Jó, hogy visszajöttél tesó, gáz van, most szóltak, hogy megmurgyelt valaki az osztályon, arrébb kéne rakni.
– Qrva életbe.
– Ja. Na mindegy, ezt még nyomjuk be szuszira, aztán menjünk érte.
– Ááá. Jó e.
– Jó hát. Na gyerünk.
– Ez lesz az?
– E hát.
– Biztos?
– Biztos.
– Na emeljed.
– Ez még él, b.zdmeg.
– Ne mán.
– Szuszog b.zdmeg.
– A zisten b. m. Várjál, most nézem, a másik lesz az.
– Úúú, hogy a. Na mindegy, fogjad. Fogod? Fogod? Na. Egy-ké-há.
–
–
– Lesett, b.zdmeg. Mondtam, hogy fogjad.
– Várjál már, meg is tört.
– A qrva életbe.
– A qrva életbe.
– Ezér ki leszünk b.szva.
– Ki.
– Tényleg rohadjon meg mindenki. Nincs igazság.
– Nincs. Az élet kemény és igazságtalan, komám.
(A beszélgetés a képzelet szüleménye. Bármilyen hasonlóság a berettyóújfalui kórházban történtekkel pusztán a véletlen műve.)
Tóth Csaba Zsolt
Hozzászólások