Mennyi vér kell még?

Amikor Debrecenben szétvertek és meggyújtottak mindent a tábor környékén, akkor kétségbeestem, s rájöttem, hogy nem megy nekünk ez a multikulti együttélés, a szíves vendéglátás ellenére sem. Sokan hülyén néztek rám, én meg néztem vissza rájuk ugyanúgy. A debreceni események után lettem kirekesztő, akkor kezdtem el őket igazán, válogatás nélkül kiutálni, akkor mondtam azt először magamban, hogy „elég volt, takarodjatok innen!”

Amikor Röszkénél döngették a kaput önkívületi állapotban ezek a "valamik", megbizonyosodtam arról, hogy igazam van, jól éreztem, s jól mondták a szakértők is: „ne bénázz Európa, ezek veszélyt jelentenek.” Azt gondoltam, már a mi példánk is elég, azt hittem, hogy a puhap.csű nyugati vezetők is belátják, hogy a türelem, az erő, a jóindulat itt elfogyott, elég volt. Azt hittem, kifüstöljük végre őket innen a rákba. Rosszul hittem. Azóta is befogadásról, nyitott szívekről, emberi jogokról ,kvótákról hallok.

Pénteken százakkal végeztek, köztük olyanok, akik állítólag Magyarországon is áthaladtak. Akkor menekültek, elesettek, szerencsétlenek voltak, pénteken már gyilkosok voltak, akik szívbaj nélkül végeztek ártatlanokkal. Most hol vannak az emberi jogi aktivisták, vagy mi a francok? 

Mégis mi kell még ahhoz, hány ártatlannak kell még meghalnia, hogy végre kimondják és lépjenek egy keményet a vérben tocsogó földön azok, akiknek számít a szavuk? Mikor mondják már ki sürgősen, azonnal és visszavonhatatlanul: TAKARODJON INNEN KIFELÉ MINDEGYIK!!!!?