Egy magyar hegymászó miatt indult nagyszabású hegyi mentőakció a Totes Gebirge hegységben péntekre virradó éjszaka. A 18 éves fiatal a Schermberg csúcs közelében tévedt el. Az erős szél lehetetlenné tette a helikopteres mentést.
A fiatal magyar csütörtök délután indult el azzal a céllal, hogy a Totes Gebirge fennsíkján keresztül a Welserhütte menedékházhoz túrázzon. Alábecsülte azonban a távolságot, és megpróbált rövidíteni a Schermbergtől nyugatra, a Schneetal-völgyön át a Büchsenkar-katlan felé haladva. „Ez egy olyan útvonal, amelyet szinte soha senki nem használ. A helyiek talán néha igénybe veszik, de erre talán tízévente egyszer kerül sor” – mondta Martin Trautwein, a hegyimentő-csoport vezetője.
Amikor a 18 éves fiatal már nem tudott továbbhaladni, este 9 óra körül segélyhívást indított, de a kapcsolat folyamatosan megszakadt. „Küldtem neki egy SMS-t, mert az előbb-utóbb átmegy, amint van egy kis térerő” – magyarázta Trautwein.
A férfi végül törve az angolt, megadta a koordinátáit, és a hegyimentő-csoport azonnal útnak indult – „részben azért, mert a csúcsokat már felhők takarták, másrészt folyamatos kapcsolatban álltunk a Welserhütte gondnokával is” – számolt be Trautwein.
A férfit éjfél előtt nem sokkal találták meg egy rendőrségi helikopter hőkamerájának segítségével. A hegyimentőknek hajnali 1 óra körül sikerült elérniük az eltévedt túrázót. „Megdöbbenésünkre csak rövidnadrág és póló volt rajta. Néhány órával korábban mindössze öt Celsius-fok volt a Welserhütténél, így a fiatalember már átfagyott” – idézte fel a mentésvezető.
Az erős szél lehetetlenné tette a légi mentést. „A pilóta közölte velünk, hogy ilyen szélviszonyok között a csörlős mentés kivitelezhetetlen. Az erős szél miatt a leszállás sem volt lehetséges” – mondta Trautwein.
A sérülést nem szenvedett, de súlyos kihűléssel küzdő 18 éves fiatalt kötéllel biztosítva, lassan kellett levinni a völgybe. A feltételezések szerint egy alkalmazás vezette félre a magyar férfit. A hegyimentő-csapatnak egy körülbelül nyolc órán át tartó műveletet követően sikerült elérnie a völgyet.
Forrás: ORF










Hozzászólások