A hét éve átadott nádudvari mentési pont felújítása és mentőállomássá alakítása fejeződött be május 23-án a Hortobágy-széli településen.
Ezen alkalomból rendezték meg azt az ünnepséget, amelyen Maczik Erika, a város polgármestere hangsúlyozta: annak idején egy két évtizedes álom vált valóra, amit a jelenlegi városvezetés is olyannyira támogat, hogy 30 millió forintnyi saját forrásból továbbfejlesztette a helyet, amelyben technikailag így már minden adott, ahhoz, hogy mentőállomásként üzemeljen a jövőben.
Bodó Sándor országgyűlési képviselő a mentési pont szükségességét ecsetelte és a város segítőkész hozzáállását, valamint a mentősöket, mint a magyar lakosság legelfogadottabb „szolgáltatóját” méltatta. Az épületet adottságainál fogva az Isten is mentőállomásnak teremtette ezt a kubatúrát! – erősítette meg a korábban a városvezető szájából elhangzó gondolatot dr. Korcsmáros Ferenc, az Országos Mentőszolgálat regionális igazgatója, aki részére elismerő oklevelet adott át a polgármesternek a mentőszolgálat felé nyújtott támogatásért, amellyel Nádudvar Város Önkormányzata hozzájárult életmentő küldetésük teljesítéséhez, hozzátéve: kevés olyan önkormányzat van, aki ennyire odaadóan segíti a munkájukat. Ő maga számokkal is alátámasztotta a nádudvari mentési pont szükségességét és kihasználtágát: tavaly ezeregyszáz feladatott (napi három-négyet) végeztek itt a bajtársak, illetve 85 ezer kilométert tettek meg, ami napi 250-300 km-t jelent,
A három felszólaló – kiegészülve a mentési pontot mindig a szívén viselő helyi mentőtechnikus, a város képviselő-testületében az egészségügyi bizottság elnökeként is tevékenykedő Pető Józseffel – ezután szimbolikusan átadta a megújult létesítményt a nemzeti színű szalag átvágásával, amelynek egy darabját – mentős hagyományként – fel is kötötték a jelenlévő mentőautóra, hogy vigyázza a magyar trikolór az útjait.

NÁDUDVARI ÉLET MENTŐ PONT
Az örömteli eseményeknek azonban nem volt még vége, mivel a helyszíni bejárást követően az ünneplők átsétáltak az Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtárba, ahol az intézmény Élet Mentő Ponttá minősítése zajlott. Ezen alkalomból Szücs-Varga Zsuzsanna, a művelődési központ igazgatója köszöntőjében háláját fejezte ki Pető Józsefnek és a lakosságnak, hogy anno segítségükkel egy életmentő defibrillátor lehet a házban, ám annak szakszerű használatára a dolgozók csak most állnak készen, miután a mentőtechnikus megtanította számukra annak kezelését.
Pető József felelevenítette, hogy mind a hét, Nádudvaron elhelyezett defibrillátor kihelyezésénél bábáskodott. Ő 30 éve magáénak tudja a „hivatás az életért” szlogent, ami a mentőautók oldalán is olvasható, azóta dolgozik a mentősök kötelékben. Szívén viseli a nádudvariak egészségét, ezért is ajánlotta fel, hogy a dr. Csató Gábor, az OMSZ országos főigazgatója által életre hívott „brand” elsőként ide kerüljön a városba. Bízik benne, hogy az életmentő készülék használatára sosem kerül sor, de ha mégis bekövetkezne a baj, az itteni munkavállalók erre is felkészültek.
Dr. Korcsmáros Ferenc szerint egyszerre lehetőség és felelősség is ez a dolgozók által megszerzett szaktudás. Hangsúlyozta: ezzel felkerültek azokba az online rendszerekbe, applikációkba, ahol az Élet Mentő Pontokat feltűntetik. Garantálja, hogy a mentőszolgálat minden további ilyen esetben is maximálisan a segítségükre áll mindazoknak, akik e címet ki szeretnék érdemelni.
Magyarországon jelenleg mintegy 50 Élet Mentő Pont van, ebből Debrecenben 14, Hajdú-Bihar vármegyében 15 található, amivel éllovas e téren a régiónk az országban.
Forrás: Nádudvar város hivatalos oldala










Hozzászólások