6-18 éves korosztálytól várnak írásokat.
A természettudományokról szóló mese-és novellaíró pályázatot hirdet iskolásoknak a Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány és a Richter Gedeon Nyrt.– derül ki a program közleményéből.
A 6-18 éves gyerekeknek szóló kezdeményezés a „TETT: Te és a természettudományok – mesés történetek” nevet viseli, célja pedig, hogy a fiatalok érdeklődésének felkeltése az olyan iskolai „mumusnak” számító tárgyak iránt, amilyen a kémia, a fizika vagy a biológia.
Három, korosztályos alapon kialakított kategóriában (alsósok, felsősök, középiskolások) is értékes nyereményekkel díjazza a zsűri a legjobbakat a Magyarország első természettudományos mese- és novellaíró pályázatára beadott munkák közül. A rendhagyó kezdeményezés során a tanulók írói erényeiket is megcsillogtathatják. A pályaműveket a www.tettmesepalyazat.hu oldalon lehet leadni, legkésőbb a 2021. október 13-áig.
Egy történet sokkal jobban megmarad, mint egy képlet.
indokolja Rakota Edina kémiaszakos középiskolai tanár.
A pedagógus szerint ténylegesen hatásos ez a merőben újszerűnek számító megközelítés, saját tanári gyakorlatában is többször ért el látványos eredményeket a tudományos tények és a történetmesélés eszközeinek megfelelő elegyítésével.
Hasonló véleményen van ifj. Szántay Csaba, a Richter Gedeon kutatóprofesszora, a pályázat zsűrijének tagja is. Úgy véli,

A természettudományok tanulása és művelése nemcsak ismeretszerzésről szól, hanem egy gondolkodásmódról, mi több, a világhoz való hozzáállásról. Ebben a tekintetben a mese ezer szálon kötődik a természettudományokhoz.
A régió vezető gyógyszercégemagyarországi központú, magyar irányítású, magas hozzáadott értékre és nagyfokú innovativitásra épülő, specializált multinacionális vállalat. A minőségi szaktudás és az innovációs potenciál meglétére építő nagyfoglalkoztatóként a Richter a legjelentősebb hazai koncentrált tudáscentrum, amely – szinte egyedülálló módon – az innovációs lánc teljes spektrumában folyamatosan aktív és igen eredményes. A vállalat vertikálisan integrált módon gyógyszergyártással, kutatás-fejlesztéssel, kereskedelemmel, valamint marketinggel foglalkozik.A Richter az egészségügy és az oktatás elkötelezett támogatója. További információka www.gedeonrichter.com weboldalon.
Abban, hogy a gyerekek, fiatalok megszeressék az iskolában sokak szemében „mumusnak”számító kémiát, fizikát, biológiát, földrajzot, vagy a természet, illetve környezetismeretet, elévülhetetlen a szerepe a felnőtteknek. Holtzer Péter, az Sz2A alapítvány elnöke szerint,
a gyerekek attól kedvelhetik meg a természettudományokat, ha otthon látják a szülői példát, vagy látnak egy kitűnő tanárt. A tanárokat és a szülőket is arra buzdítják: támogassák és segítsék a gyerekeket abban, hogy megírják és be is adják a pályaműveket.
A pályázat abból a szempontból is sajátságos, hogy nem csupán a kategóriák nyertesei számíthatnak elismerésre:
a pályázók műveiből válogatott gyűjtemény készül majd, amellyel a jövő diákjait, kutatóit, természettudósait és nem utolsó sorban tanárait is szeretnénk inspirálni.
közölte dr. Pellioniszné dr. Paróczai Margit, a Richter Gedeon támogatáspolitikáért és alapítványi tevékenységek koordinálásáért felelős vezetője.
Az Sz2A-ról
A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány a tudományos oktatás fényes múltjára büszke, jelenéért aggódó és jövőjéért tenni akaró platformként kívánja szolgálni pedagógusok, pedagógushallgatók, diákok, szülők, szimpatizánsok, és a szakembereket munkaadóként foglalkoztató szervezetek építő együttműködését. A szervezet a természettudományos tanárutánpótlás hiányára keresi a megoldásokat annak érdekében, hogy 10-15 év múlva is legyen, aki természettudományokra tanítja a gyerekeket, fenntartva és folytatva a természettudományos oktatási értéklánc hosszú hagyományait. Ennek jegyében élesztett újjá névadója, a fiatalon elhunyt kitűnő kémiatanár, Szabó Szabolcs kezdeményezését, a vidéki iskolákra fókuszáló, kísérleti bemutató foglalkozásokat tartó, utazó Kémia Mobillabort. Szintén ebben a szellemben segíti a természettudományokat oktatók napi munkáját a tanmenethez kapcsolódó, sematizált, könnyen kereshető videót, feladatlapot, animációt és más gyűjteményt tartalmazó honlapcsaláddal, a tanseged.hu-val.
A Döbrentey Ildikó meseíró és Levente Péter színművész fővédnökségével létrejött mesepályázat szervezői azt remélik, a kezdeményezéssel erőteljesebb általános figyelmet és némi pluszlendületet kaphat a hazai természettudományos képzés. Ez – a hazai közoktatásban betöltött szerepén túl – a magyarországi kutatási, fejlesztési és innovációs terület középtávú szakember utánpótlásában is meghatározó jelentőségű.
Hozzászólások