A Föld napja testvérünnepeként is jegyzett Madarak és Fák napja Magyarország egyik legrégebbi ünnepe.
Az európai államok – Magyarországgal karöltve – szívügyüknek tekintették, így 1902. március 19-én Párizsban egyezményt kötöttek a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében. A Herman Ottó kezdeményezésére elindult projektet először Chernel István ornitológus szervezte meg hazánkban az említett évben és azóta is tartjuk a hagyományt.
„Tiltva lesz bármely időszakban és bármely módon is a fészkeket és tojásokat elszedni s a madárfiókokat elfogni, vagy elpusztitani. Ezen fészek-, tojások- és madárfiókoknak behozatala és átvitele, szállitása, az azokkal való házalás, azoknak elárusitása, eladásuk és megvételük tilos lesz.” (…) „Tilos lesz a kelepczék, kalitkák, hálók, hurkok, lépvesszők és mindenféle más eszközöknek felállitása és alkalmazása, melyeknek czélja a madarak tömegesösszefogdosásának vagy elpusztitásának megkönnyitése.”
részletek 1906. évi I. törvénycikk – a mezőgazdaságra hasznos madarak védelme végett, Párizs, 1902. év március hó 19-én kötött Nemzetközi Egyezményből.
(Képek: hermanottointezet.hu, wikipedia.org)
A 20. század elején létrejött kezdeményezés szülőatyjai először csak a hasznos madarak védelme érdekében írták meg a törvénycikket, azonban kezdett elterjedni a világban a nap, (külföldön Birds and Arbor Day néven) amikor az óvodásoktól vagy kisiskolásoktól kezdve az összes generáció figyelmét felhívják a természetre, amely az otthonunkat adja, és nem is csak a miénket, hanem a környezetünkben élő állatokét, madarakét, rovarokét is.
A nap célkitűzése tehát, hogy ráébressze az embereket, hogy a fajok kihalásának mértékét már sem évtizedekben, sem években nem mérhetjük, hanem hetekben, napokban, órákban kell gondolkodni. Számos remek kezdeményezés indult az elmúlt években, azonban az emberi pusztítás egy szempillantás alatt tesz tönkre több tíz vagy száz éves, a természet által alaposan átgondolt és gyönyörű munkát.
Városunk ad otthont Magyarország legnagyobb állatkerti pinty-populációjának, továbbá Debrecen ékköve, a Nagyerdő hazánk egyik legrégebbi természetvédelmi területét öleli magába.
Az elmúlt években létrejött egy kezdeményezés, a Future of Debrecen, ami teljes mértékben a város zöld jövőjét pártolja és ápolja, illetve igyekszik a városvezetéssel egyetértve az ökoszisztéma megfelelő működésének irányába mozdítani Debrecent, amely keretein belül rengeteg fát ültettek.
Felmerül néhány kérdés, hogy például mikor lesznek ezekből az ültetett kis facsemetékből olyan gyönyörű természeti jelenségek, mint amelyek nyáron hűs árnyékot és friss oxigént biztosítanak a Nagyerdőn? Hova tűnnek majd a madarak, amint észreveszik, hogy az élőhelyük megcsonkítását az ember keze végzi?
Hány évtized kell még, hogy rájöjjünk: nem kontrollálhatjuk az anyatermészetet, ha azt akarjuk, hogy az unokáink is lássanak égbenyúló, hatalmas, zöldülő fákat, és ők is tudjanak hűsölni az árnyékukban? Mit kell még elszenvednie a természetnek, hogy rájöjjünk; szó szerint magunk alatt vágjuk a fát!?
Vajon az említett kezdeményezések és programok az emberi lélek megnyugtatásán kívül eleget érnek ahhoz, hogy az unokáink ne csak képről lássák, és mi ne csak emlékeink foszlányaiból szövődő legendákat meséljünk a fák gyönyörű lombkoronáiról? David Attenborough vagy más természettudós tud-e majd olyan cápákról mesélni akiknek van uszonya, vagy elefántokat bemutatni akiknek az agyaruk még a testükhöz tartozik? Civilként is lehetséges tenni a természetért, és nem feltétlenül drágább, és nem is megterhelőbb környezettudatosan élni.
Összességében tehát azért fontos május 10-e, mert Herman Ottó és Chernel István több, mint száz éves kezdeményezése jelentős megmozdulásoknak biztosít teret, amelyhez nem csak szervezetek, hanem civil emberek csatlakozását is várják, hogy együtt tegyünk a fák és madarak napja alkalmából az említettek jóllétéért – hiszen nincsen egyik másik nélkül, és mi sem nélkülük.
Hozzászólások