A lakásban tartózkodó férfit a földre kényszerítették és bezárták a fürdőszobába.
Milliókat rabolt kamu rendőrségi akcióval három borsodi férfi, vádat emeltek ellenük. A vádhatóság közlése szerint,
két férfi 2022. január második felében, este, fejükön csuklyát viselve, baseball ütővel felfegyverkezve, „rendőrség, házkutatás!” felkiáltással bementek egy miskolci lakásba. Az ott tartózkodó férfit földre kényszerítették, pénzt és a ház előtt parkoló gépjármű kulcsait követelték tőle. A sértett közölte, hogy a tulajdonosok nincsenek otthon, ő csak a kutyára vigyáz, ekkor az egyik támadó a fürdőszobába vitte, ráparancsolt, hogy ne merjen mozdulni, majd rázárta az ajtót.
A két férfi, miután a házban tartózkodó férfit elzárta, átkutatta a lakást. A kommüniké szerint
három különböző sértett sérelmére csaknem 7 millió forint összeget kitevő eurót, mobiltelefonokat, férfi karórákat, parfümöt vettek el.
Miután távozni akartak a helyszínről, kiderült, hogy ez mégsem lesz olyan egyszerű, ugyanis a bejárati ajtó beszorult. Ekkor a fürdőszobába zárt sértettet utasították arra, hogy nyissa ki az ajtót, de az neki sem sikerült, így visszazárták a fürdőszobába, majd az ablakon kimászva elmenekültek az épületből.
A vádlottak az elvitt értékeket egymás között fele-fele részben elosztották. Egyikük egy – egyébként hamis márkás – karórát harmadik férfinak adta át azért, hogy rejtse el. A férfi tudta, hogy a karóra bűncselekmény elkövetéséből származik. Az ügyészség a férfiakkal szemben – akik közül az egyik büntetett, míg a másik büntetlen előéletű – fegyházbüntetést, a karórát elrejtő büntetlen előéletű vádlottal szemben felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott.










Hozzászólások