Sikerült megakadályozni a kötelező betelepítési kvóták elfogadását, az uniós csúcson nem született Magyarország érdekeivel ellentétes döntés – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben az Európai Unió állam- illetve kormányfőinek tanácskozása után.
A kormányfő sajtóértekezletén tudatta: általában véve is szerette volna levetetni azt a kérdést a napirendről, mert megítélése szerint erről soha nem lesz konszenzus a tagállamok között, ezért nincs értelme napirenden tartani. Mint mondta: ezt nem sikerült elérni, Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök világossá tette, hogy a bizottság nem vonja vissza a javaslatot, így patthelyzet alakult ki.
Ukrajna az uniós vízummentesség minden feltételének eleget tesz, Ukrajnának mielőbb meg kell kapnia a vízummentes utazás lehetőségét – jelentette ki Orbán Viktor. A miniszterelnök tudatta: az Európai Tanács arra kérte az Európai Bizottságot, hogy "ne fektesse" tovább az ügyet.
Magyarország a szolidaritás részének tekinti azt a pénzt és energiát, amelyet a határok védelmére fordít – jelentette ki Orbán. Ezzel ugyanis "nemcsak Magyarország érdekeit védjük, hanem mindenkit, aki mögöttünk van" – tette hozzá. A miniszterelnök egyúttal elutasította azoknak a tagállamoknak az érvelését, hogy Magyarország nem szolidáris, amikor elutasítja a menekültek befogadását. Hangoztatta: vannak tagországok, amelyek nem védik kellően a határaikat, pedig azok uniós határok is.
Az Európai Bizottság becsapta a nemzetállamokat a kötelező kvótára tett javaslatával – hangoztatta Orbán Viktor Brüsszelben. A miniszterelnök leszögezte, hogy az Európai Unióban szabad, független államok társulnak, ennek pedig az "alfája és omegája" az, hogy a miniszterelnökök útmutatása alapján kell megindulnia a jogalkotásnak, az állam- illetve kormányfők pedig kétszer is csak önkéntes kvótáról állapodtak meg. Orbán Viktor "kültelki trükknek" nevezte a nemzetállamok kijátszását, aminek szerinte hosszabb távon több a kára, mint a haszna, ráadásul az Európai Bizottság csapta be a tagállamokat, amelyben a szerződések őreként a leginkább bíznak.










Hozzászólások