Rekordszámú, csaknem ezeregyszáz hazai és határon túli hallgató nevezett a XVIII. Campus Sportfesztiválra. Annyian szerettek volna részt venni a holnapi sporteseményen, hogy a Debreceni Egyetem szervezői többször is módosították az egyes sportágak maximális résztvevői létszámát.
A viadalt idén július 15-én, kedden és 16-án, szerdán tartják a DE Dóczy úti Sportcampusán. A hagyományokhoz hűen ezúttal is három – a hallgatók körében rendkívül népszerű – sportágban mérik össze tudásukat és ügyességüket a fiatalok a két nap alatt.A nevezés tekintetében elképesztő számok születtek: 3×3 kosárlabdában harmincegy, kispályás fociban ötvenkettő, míg strandröpiben százkilenc alakulat, összesen tehát százkilencvenkettő csapat vág neki a küzdelmeknek. A csaknem ezeregyszáz résztvevő közül száznegyvenhárom határon túli intézményből érkezik, ez is új rekord.
Dékán Tamás főszervező elmondta: a Campus Sportfesztivál 2009 óta kiemelt eseménye az intézménynek. További részletek az esemény honlapján.










Hozzászólások