A vígjátékok kedvelőinek igazi csemegével szolgál a Csokonai Színház legújabb, a 2021. december 18-ai premierje óta gyakorlatilag állandóan repertoáron lévő darabja, a Francis Veber írta Balfácánt vacsorára. A francia darabot a Debrecenben már jól ismert Ilja Bocsarnikovsz orosz rendező vitte színre.
Aki emlékszik Bocsarnikovsz cívisvárosi rendezői debütálására, a Hogyan nevezelek?-re, és szerette azt az adaptációt, most sem fog csalódni. Az akkori, 2017-es darabbal szinte azonos díszletek közé álmodott történet ugyanis a humorával, a helyzet-és jellemkomikumai sokaságával ismét felhőtlen, de korántsem üres szórakozást ígér.
Adva van egy jól menő könyvkiadó, Pierre (Vranyecz Artúr), akinek kissé gonosz kikapcsolódása, hogy bizonyos „felhajtók” bevetésével a világ legnagyobb balfácánjaira vadászik. Majd, amikor rátalált egyre, az illetőt a barátaival mondvacsinált ürüggyel vacsorázni hívja, hogy ott, együtt, jól kiszórakozhassák magukat rajta.
Pierre a darab kezdetekor is épp egy ilyen vacsorára készül, ám tervét baljós előjelek keresztezik. Becsípődik a dereka, mozdulni is alig bír, miközben a felesége, Christine (Tolnai Hella) bejelenti, hogy elege van a férje kisded játszmáiból, ezekből a szánalmas vacsorákból, és inkább máshol tölti az estét.
Pierre már épp lemondaná az aznap esti balfácánt telefonon, csakhogy késő: François, ez a világ egyik legnagyobb balfékének titulált makettkészítő már úton van, és hamarosan be is toppan hozzá.
A Mercs János alakította François érkeztével aztán tényleg a feje tetejére áll minden. A kissé vontatottan induló történet a két férfi „párharcával” válik fordulatokban gazdaggá, pörgőssé. Köszönhetően annak is, hogy mind a derékfájós Pierre, mind pedig a sok tekintetben valóban balféknek mutatkozó François szerepére telitalálat Vranyecz Artúr és Mercs János. Mercs kiválóan hozza a gyakorlati életben csetlő-botló, még rendesen telefonálni se tudó, ugyanakkor a saját világában lubickoló csodabogarat, miközben a derákfájást tökéletesen imitáló Vranyecz Artúrral mint Pierre-rel úgy adogatják egymásnak a humorlabdákat, hogy azok mindig kellően betalálnak, és a másikat a legérzékenyebb pontján érintik. Azért a legérzékenyebb pontján, mert, miközben Pierre jóval feljebbvalóbbnak és normálisabbnak érzi magát François-nál, kiderül, hogy a sorsukban van pár olyan közös pont, amely miatt nemcsak François, de a jól menő könyvkiadó is meglehetősen balfácánnak tűnik.
És hát miről másról lehetne itt szó, mint a két férfi nőkhöz való viszonyáról. Pierre Christine-nel való problémái – amelyek egyre akutabbnak tűnnek, miután Christine telefonál, és közli, hogy elhagyja Pierre-t –, illetve François volt nejével való kálváriája hasonlósága mintha egymással szembe, tükörbe állítaná ezt a két embert. S mivel ebből a szempontból, ebben a tükörben szinte egyformák, egyenlőek, mindehhez a hozzájuk Christine távol tartása, vagy épp visszaszerzése érdekében érkező mellékszereplők csodálatosan asszisztálnak a maguk szintén nagyon hasonló problémáival. Azt érezzük, hogy a saját magánéletére nézvést mindegyikük balfácán kicsit, mindenkit bedobott az élet a (fácán)levesbe, és most ott evickél, hogy több-kevesebb sikerrel valahogy kiússzon belőle. A Pierre régi barátnőjét, Marlénét alakító Edelényi Vivien szó szerint lubickol a szerepében – azaz abban a levesben, ami neki megadatott az életben. Csodálatosan hozza azt az „ezó” vonalat, amellyel ugyan a férfiaknál semmire se megy, de saját magát az elméletei segítségével legalább meg tudja nyugtatni, hogy nem ő a hülye. Hanem azok, akik nem értik a „magasröptű” gondolatait. Christine előző kapcsolata, Leblanc (Papp István), akitől Pierre elszerette a nőt, a vele történtek ellenére a Pierre-rel szembeni nagyvonalúságával tűnik – sajnos – balfácánnak. Mondom, sajnos, mert az ő képviselte nagyvonalú gesztusokra nagy szüksége lenne a világnak. A nevetséges külsejű adóellenőr, Cheval (Kránicz Richárd) pedig, aki Pierre számára Christine lehetséges új partneréről szolgálhatna információkkal, a más ügyét intézve szintén a saját felesége csapdájába esik.
Ám, miközben valóban mindenki balfácán kissé ebben a társaságban, a darab végén – nagy meglepetésre ― kiderül, hogy lehet, hogy Francois nem is annyira, mint amennyire mutatta magát. Hogy így van-e, döntsék el önök. A darab a Csokonai Színházban – miközben jól szórakozunk a szereplők csetlés-botlásain – a magunk elintézetlen magánéleti ügyeire is így vagy úgy, de figyelmeztet bennünket.
Az alkotók:
Fordította: Karikás Péter
Pierre: Vranyecz Artúr
François: Mercs János
Christine: Tolnai Hella
Marlène : Edelényi Vivien
Cheval: Kránicz Richárd
Leblanc: Papp István
Dr. Archambaud: Bakota Árpád
Meneaux telefonhangja: Kiss Gergely Máté
Díszlet-és jelmeztervező: Matyi Ágota
Fénytervező: Narek Tumanian
Rendezőasszisztens: Sóvágó Csaba
Rendező: Ilja Bocsarnikovsz
Gyürky Katalin
Hozzászólások