Értem a negatív hangokat, figyelmesen olvasom azokat és nem ítélek el csípőből mindent, amit esetleg máshogy látok. Én – aki fél éve hallgatja napi szinten a beton felverését és a munka egyéb zajait – megváltásként vártam a belváros új sétálóövezetének ünnepélyes átadását. Mondjuk halkan megjegyzem: a Dollárházban és azzal szemben élő lakók augusztus 15-én, szombat délután a csendes ünneplésnek jobban örültek volna az elmúlt hat hónap zaja után, mint két két koncertnek (amelyek párhuzamosan mentek), de ez már tényleg részletkérdés. Ez az egész ugyanis nem az itt lakóknak készült, hanem mindenkinek. Debreceninek, belföldi turistának és külföldinek egyaránt. És az elmúlt közel másfél nap jól bizonyítja, hogy a városnak erre szüksége volt. Nem elég a Kossuth tér és a többi kisebb tér a belvárosban. Még több tér kell! Bármerre is megyünk, előbb-utóbb nőnek a sávok, nő a forgalom és a benzingőz. Ez nem igazán fog megváltozni. Ami viszont változhat, az az arány. Még több tér, még több zöld, még több stresszmentes séta. Jó érzés úgy sétálni, hogy nem azt nézzük, hogy mi üthet el bennünket.
Igen, lehet panaszkodni: a 20 éve sétálóövezetté vált Kossuth tér után miért kellett ennyit várni? De ez előre vinne bármit is? Inkább tegyünk úgy, mint oly sokan: használjuk. Igyunk vizet az új belvárosi csapból, engedjük be a gyerekeket a gömbökbe, nézzük, hallgassuk a vízcsobogást és óvjuk meg ezt a közös értékünket is. Nem kis vagyon került ismét az utcára. A felelősség most már a miénk. Ideje lenne megmutatni, hogy mennyire vagyunk európaiak és óvjuk meg ezeket az új tereket, helyeket. És ez ne csak abban merüljön ki, hogy mi nem rongálunk. Terjedjen ki arra is, hogy aki ezt teszi vagy szemetel, szóljunk rá és tegyünk ellene. A közöny a legnagyobb ellenségünk továbbra is. A nagy összetartozás ne csak a focipálya mellett valósuljon meg. Ideje lenne áthozni a belvárosba is és megmutatni mindenkinek – de leginkább magunknak –, hogy nagyvárosiak vagyunk. Mert ez nem csak arról szól, hogy mi van a lakcímkártyánkba írva, hanem arról is, hogy hogyan viselkedünk.
Reszegi László
Hozzászólások