Ismerik a mondást, miszerint „azért kell vigyáznunk a Földre, mert az unokáinktól kaptuk kölcsön„? Ma, a Föld napján némi keserűséggel a lelkemben félve gondolok bele, hogy mit mondanának, látva azt a világot, ami- a környezetszennyező életvitelünknek „köszönhetően”– örökül rájuk marad. Vélemény.
Ma van a Föld Napja. A kék bolygó tiszteletére tartott jeles napot 175 országban ünneplik 1970 óta. Hazánk csak a 90-es években csatlakozott a mozgalomhoz, melynek célja, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a Föld megóvásának fontosságára, értékeinek törékenységére és nélkülözhetetlenségére.
Az ötlet John McConnell-től származik, 1969-ben vetette fel egy konferencián az UNESCO előtt. Az első hivatalos Föld napját 1970. március 21-én rendezték meg az északi féltekén a meteorológiai tavasz első napján. Egy amerikai egyetemi hallgató, Dennis Hayes egy nappal később mozgalmat indított bolygónk védelmében, és megalapította az Earth Day Network-ot (=Föld Napja Hálózat). Már a mozgalom megalakulásakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa indított mozgalom.
Az utóbbi években – szerencsére- nagy hangsúlyt kaptak a klímavédelmi törekvések, a zero és low waste irányzatok. A szelektív hulladékgyűjtés olyan alapvető dologgá vált, mint a takarítás. Egyre több embernek a kezében látható a boltokban vagy a piacokon többször használatos szatyor, egyre többen választják a kerékpárt az autó helyett és egyre több háztartásban van napi használatban a komposztáló.
Ez azonban vajmi kevés. Nem azért, mert a sok kicsi nem megy sokra, hanem azért, mert későn ébredtünk. Az utolsó utáni pillanatban. Ennél sokkal többet kell tennünk azért, hogy változást érjünk el.
Ma tartották a Fehér Házban a klímavédelmi csúcstalálkozót, ahol António Guterres ENSZ-főtitkár határozottabb fellépést követelt a világ vezetőitől a klímavédelmi kérdésekben. Szerinte
globális koalícióra van szükség ahhoz, hogy az évszázad közepéig elérhetővé váljon a karbonsemlegesség, ehhez azonban minden országnak, minden régiónak, minden városnak, minden vállalkozásnak és minden ágazatnak ki kell vennie a részét a feladatokból. A következő tíz évnek az átalakulás évtizedének kell lennie.
.
Szakértők szerint 2030-ig a jelenleginél jóval többet kell tenni, ha a világ országai valóban szeretnék teljesíteni a párizsi klímacsúcs globális felmelegedés megfékezésére vonatkozó célkitűzéseit. Nem véletlenül kongatják a vészharangot, hiszen az elmúlt évtized volt a legmelegebb azóta, hogy elkezdték feljegyezni a meteorológiai adatokat. A következményeit mi magunk is érezhetjük– nem kell ezért országhatáron kívülre merészkedni- hőhullámok, özönvízszerű esőzések, viharok és áradások, tavaszi tél vagy téli tavasz váltakozása. Ha pedig mégis tágítanánk a látómezőt, akkor az egyik legnagyobb felkiáltójel a szakértők szerint az, hogy az elmúlt években több milliárd tonna jégtakaró olvadt el a sarkvidékeken.
A Meteorológiai Világszervezet idén januárban arra hívta fel a világ figyelmét, hogy a globális átlaghőmérséklet akár 3-5 Celsius fokkal is emelkedhet ebben az évszázadban, ha nem tesznek sürgősen lépéseket a klímaváltozás megfékezésére. Ez talán kevésnek tűnik, azonban ilyen gyors emelkedésre korábban a történelem során nem volt még példa. Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsának tárgyalói tegnap megállapodtak, hogy az EU 2030-ig legalább 55 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest.
A „nagyok” között tehát pattog a labda annak érdekében, hogy az unokáinknak is legyen lehetősége élvezni azt, amit mi még tudunk: az évszakok különbözőségét, az állat-, és növényvilág sokszínűségét, a gyümölcsök és zöldségek ízét, a természet által nyújtott csodákat. Ha azonban a regnáló vezetők mellett kicsiben nem teszünk meg mindent- sőt, még annál is többet– akkor kezdjünk el azon dolgozni, hogyan magyarázzuk majd meg gyermekeink gyermekeinek, hogy
miért nincs már négy évszak, miért van egyre kevesebb gyümölcs, és miért olyan rossz a beszívott levegő, hogy lassan járvány nélkül is ajánlatos lesz a nagyvárosokban az arcmaszk viselése, saját egészségünk érdekében.
Anyaként ezek fájdalmas felismerések. Átlagemberként csak a saját környezetemre van ráhatásom. Ahogyan mindenki másnak is. Csak a saját környezetemet tudom meggyőzni, hogy nem elég a szelektív gyűjtés, sokkal többször kell környezetbarát közlekedési módra váltani, sokkal drasztikusabban kell visszafogni a hulladéktermelést és sokkal komolyabban kell venni a helyi termelők előtérbe helyezését, ezáltal csökkentve -sok kicsi sokra megy alapon- a globális áruforgalmat. Ha a saját házunk táján egy kicsivel többet tennénk azért, hogy kevesebb szemetet termeljünk, kevesebb káros anyagot engedjünk a természetbe, és úgy en block kisebb legyen az ökológiai lábnyomunk mérete, akkor talán, valamit még meg lehetne menteni az utókornak a mostból.
David Attenborough nemrég a BBC-nek adott interjújában nyers őszinteséggel fejtette ki, hogy
az emberiség betolakodó a Földön, emiatt kötelességünk lenne úgy élni, hogy ne zavarjuk a környezetet. Vegyük észre, hogy már elkéstünk.
Ő a szóban forgó témában talán senki szerint sem nevezhető átlagembernek. Véleményét több, szemet felnyitó dokumentum filmmel igyekszik reprezentálni, hogy minél hamarabb vegyük észre:
elpazaroljuk azt, amit ajándékba kaptunk. Mit? A Földet. Kiktől? Az unokáinktól.
Vigyázzunk rá a tőlünk telhető legjobb módon, hogy bűntudat nélkül nézhessünk majd a szemükbe.
Hozzászólások