A debreceni Apolló moziban is követhető 13. Frankofón Filmnapok keretében 2023. március 7-én kora este egy látszólag lokális, ugyanakkor, a filmben felvetett problémák miatt egyetemes, a világ bármely pontjára érvényes kérdéseket feszegető alkotást lehetett megtekinteni. Az igencsak szívszorító, Rodrigo Sorogoyen rendezte Szörnyetegek című spanyol-francia filmdráma vetítésén jártunk.
Galíciába, a portugál határtól északra, egy kis faluba invitál bennünket a rendező, ahol egy oda betelepült francia házaspár sorsán keresztül láttat számunkra egy helyi, ugyanakkor univerzális történéssort. Azt a mai világunkban még mindig lehetséges szituációt vázolja fel, amikor az egyik nemzet képviselői – jelen esetben a faluközösség őshonos, spanyol anyanyelvű tagjai –, illetve egy számukra idegen, ebben az alkotásban a francia népet képviselő betelepültek közötti konfliktus vérre menően el bír fajulni. Amikor arról írok, hogy sajnos ilyen eset még mostanság is előfordul, az állításom sajnos korántsem légből kapott.
Mégpedig azért nem, mert a rendező ez esetben egy valóban, a filmbéli történéshez nagyon hasonló módon lezajlott történet alapján rendezte meg a Szörnyetegeket, amelyet dokumentumfilm formájában őelőtte már feldolgoztak, de Sorogoyent annyira sokkolta a sztori, hogy úgy döntött: igaz történeten alapuló nagyjátékfilmet is kreál belőle a vásznon.
A feldolgozott sztori egy holland házaspárral, Margo Poollal és a férjével, Martin Verfondernnel esett meg, akik hazájukban mindent hátra hagyva egy szép napon úgy döntöttek: a galíciai Santoallába költöznek, és ott organikus gazdálkodásba fogva kezdenek új életet.
Kezdetben igen jó viszonyt ápoltak a szomszédjukban élő Rodríguez családdal, csakhogy egy idő után a fakitermelésből származó bevételek kapcsán elmérgesedett közöttük a viszony, aminek az lett a vége, hogy Rodríguezék meggyilkolták Verfondernt.
Ez a brutális, bestiális eset – s ennyit muszáj spoilereznem – ismétlődik meg a Szörnyetegek című filmben, amikor a francia házaspár, Olga (Marina Foїs) és Antoine (Denis Ménochet) férfi tagját szintén elteszik láb alól a szomszédok.
Itt a konfliktus tárgya azonban nemcsak a faluba telepítendő, norvég tulajdonban lévő szélerőművek miatt robban ki közöttük – amelyből a szomszédoknak, Xannak és Lorenzónak a norvégok a telepítés okozta kellemetlenségeket kompenzálva tetemes pénzösszeget ajánlanak fel, és amelyek telepítésébe a francia házaspár elvi okokból nem egyezik bele, nem írja alá az ezzel kapcsolatos dokumentumokat – hanem a nemzetiségi ellentétek miatt is.
A francia házaspár ugyan beszéli a spanyolt, de korántsem folyékonyan, ami önmagában jó ürügy a „froclizásukra” és egyfajta spanyol felsőbbrendűség érzékeltetésére.
Hiszen mégiscsak ők vannak otthon, Antoine-ék pedig csak „gyüttmentek”. De a konfliktus kiéleződésébe bizony belejátszik Lorenzóék részéről az irigység is: hiszen, amíg ők egész életükben minimális bevételért a földet túrták – és nem is volt más választásuk –, a franciák a biogazdálkodásukkal, az ott termesztett egészséges táplálékaikkal rövid időn belül igen nagy haszonra tesznek szert.
Összetett konfliktust ábrázol tehát a spanyolok és a franciák között Sorogoyen, aminek sajnos egyértelműen látjuk az (egyik) végét: ha nem ismerjük a megtörtént, filmet ihlető esetet, akkor is végig érezzük, hogy csak idő kérdése, és a szomszédok meggyilkolják Antoine-t.
Ebből a szempontból nem okoz tehát meglepetést a film, és eddig a pontig nem is a sztori a lényeg, hanem az oda vezető út ábrázolása: az a fajta barbarizmus, ami a spanyol őshonos lakosság tagjait jellemzi a trágár beszédükkel, a folytonos részegségükkel, a durvaságukkal, minden olyasmivel, amiről a 21. században már nem akarunk tudni. És amit rendkívül hatásosan jelenít meg a Xant alakító Luis Zahera és a Lorenzót játszó Diego Anido. Ám a rendező szembesít vele, hogy bizony, manapság is van ilyen.
Talán éppen ezért a filmnek mintha két befejezése volna, és ez teszi igazán érdekfeszítővé és valóban meglepővé a sztorit: a férfi meggyilkolása után ugyanis legalább akkora szerepet kap a feleség, Olga mindeddig háttérbe szorított sorsa.
Az, hogy vajon hogyan tud megküzdeni a történtekkel, egyáltalán: meg tud-e velük küzdeni? Vagy egy sajátos utat választ, amibe a hozzá megérkező lánya nem akar beleegyezni, és bizony az emiatt közöttük kialakuló konfliktus az egyik legmegdöbbentőbb jelenete és szegmense a filmnek.
Azt persze nem árulom el, hogy Olga milyen utat választ magának. Azt fejtsék fel önök, hiszen, ha most, a Frankofón Filmnapok keretében nem látták ezt a nagyon kemény és szívszorítóan sokkoló filmet, március 30-tól, az országos premierjétől kezdve bármelyik művészmoziban megtekinthetik.
Gyürky Katalin
Hozzászólások