A napokban a hazai mozikba került, Delia Owens azonos című regénye alapján készült film, azt gondolom, jócskán több lett egy elgondolkodtató mozinál. Az irodalmi hagyományok mellett ugyanis olyan társadalmi, pszichológiai és jogi kérdéseket feszeget, amelyek egyenként is, de összességében végképp szétfeszítik egy nagyjátékfilm kereteit. Az Ahol a folyami rákok énekelnek című, Olivia Newman rendezte alkotás vetítésén jártunk.
A történet középpontjában az a Kya (Daisy Edgar-Jones) áll, aki a film alapjául szolgáló regényben és a filmes adaptációjában is egyfajta modern Maugliként áll előttünk. Maugliként, aki szintén emberek nélkül, egy mocsaras területen, a városi élettől elzárva nő fel, egyben modern Maugliként, mert ő nem a tigrisek megette szülők hiányában van egyedül, hanem a mostanában oly sokszor terítékre kerülő családon belüli erőszak miatt. Durva, a családjában mindenkit agyba-főbe verő apjától ugyanis először az édesanyja, majd sorban a három testvére is távozik, és bár Kya a család legkisebb tagjaként ottmarad az apjával, de nem sokkal később az apja is elhagyja a mocsaras területen lévő házukat. Így marad a kislány magára, akire egyedül a közeli bolt eladó házaspárja figyel kicsit oda.
Mindezt azonban a filmben retrospektíve tudjuk meg Kyáról: akkor, amikor húszas éveiben járó fiatal hölgyként gyilkossági ügybe keveredik: holtan találják azt a Chase-t (Harris Dickinson), akinek köze volt a csak „lápi lányként” emlegetett Kyához – erről a kapcsolatról a városban mindenki tud. S a történet két különböző idősíkjának ez az egymásba játszatása, azaz a Kyával gyermekként történtek felnőtt korában való visszaidézése azért kiváló, mert rámutat egy nagyon fontos pszichés tényezőre. Arra, hogy aki bántalmazó családban nő fel, annak sokszor a felnőttkori kapcsolatai, főleg a párkapcsolata is hasonló mintára épül, és – tudjuk meg a film harmadik idősíkjából, Kya és Chase kapcsolatát láttató jelenetekből – bizony a srác is erőszakoskodik a lánnyal…
A családi és párkapcsolaton belüli erőszakon átesett modern Maugli története azonban ezen túl is tartogat tanulságokat: mégpedig azt, ahogyan ezzel a lánnyal a környezete, a városlakók és a hatóságok bánnak. A mindenkitől külön élő és felnővő, magának való, félénk lányba ugyanis tényleg rögtön belelátják a gyilkost. A másféle, a megszokottól eltérő életmód, a különcség tehát egyértelműen táptalaja a negatív előítéleteknek, a diszkriminációnak – mutat rá a regény, és azt hűen követve az ebből készült film is.
Miközben a lányt valójában szinte senki sem ismeri. Szinte, mert egy, a Chase-sel való kapcsolata előtti fiú, Tate (Taylor John Smith), aki annak idején írni-olvasni is megtanította Kyát, talán az egyetlen, akit Kya mer szeretni, akit közel mert engedni magához. Csakhogy a fiú szintén a társadalmi elvárások rabja, és ez egy időre el is sodorja őket egymástól. Épp annyi időre, hogy átvegye a helyét Kaya életében az erőszakos Chase…
A társadalmi megítélés tekintetében üdítő színfoltot jelent a lány ügyvédje, az ebben a filmben is remeklő David Strathairn alakította Mr. Milton, de őróla a tárgyalás során pedig túlzott naivitás derül ki. Mert a lánynak valóban vannak titkai. Hogy mik ezek, azt persze nem árulhatom el, ahogyan arra is csak utalni szeretnék, hogy a film végének látszólagos happy endje is mennyire csak látszólagos. Az utolsó képkockákból kiderül, hogy miért.
Az utolsó jelenetig azonban bőven van időnk a több mint kétórás film alatt elgondolkodni az erőszakra épülő emberi kapcsolatok természetrajzán, a társadalom sokszor fals – és ezért rendkívül káros – megítélésén, és a jogi eljárás útvesztőin. Meg természetesen ennek a modern Mauglinak a titkán, aki az összes megpróbáltatása ellenére – vagy épp amiatt – gyönyörű természetrajzokat készít az őt körülvevő mocsár élővilágáról, s mire bevégződik a regény- és filmbéli története, egy csodálatos, maga festette/rajzolta biológiai képeskönyv-sorozat szerzője lesz egy jól menő irodalmi kiadónál. Miközben legbelül megmarad annak a lápi lánynak, akit egyedül az életébe visszatérő Tate ért meg – ám a film végén kiderül, hogy még ő sem teljesen.
Nagyon sok szeretettel ajánlom tehát figyelmükbe ezt a gyönyörűen fényképezett, lenyűgöző természeti tájjal körbevett, elgondolkodtató, szép történetet.
Gyürky Katalin
Kíváncsi mások véleményére is a film kapcsán?
Ha igen, íme az Alföld Televízió Stáblista című műsorának friss adása, amelyben a műsorvezető Hutóczky-Orosz Éva műsorvezető Síró Ágnes pszichológussal és Énekes András Előd médiakutatóval elemezte a filmet:
