A cívisváros teátrumának CSIP, azaz Csokonai Ifjúsági Programja keretén belül Madák Zsuzsanna rendező nem először bizonyítja, mennyire ért a gyermekek nyelvén. Akár felsőtagozatos vagy középiskolás korosztályról van szó – lásd a Para című, még a pandémia előtt bemutatott darabját, vagy a most az általános iskola alsóbb évfolyamosait, a 3-5. osztályosokat megszólító, nemrégiben bemutatott Herkules – A kezdetek című produkcióját. Ez utóbbi darabot Hajdúböszörményben tekintettük meg a gyermekközönség gyűrűjében.
A Mikó Csaba írta darab „Görögföldre” kalauzolja a diákokat, s a görög mitológia bizonyos részeit és alakjait az ő nyelvükre lefordítva, az ő életkorukhoz szabva, mesei köntösbe bújtatva ismerteti meg a gyerekekkel. A népmesékből jól ismert szegénylegény itt ugyanis az a görög mitológiai alak, Herkules, aki elsősorban szegénységben élő családján – édesanyján és két testvérén – kíván segíteni. Na meg – és itt kapcsolódik össze igazán a népmesei motívum a mitológiai szállal – tulajdonképpen az egész emberiségen, mert, tudjuk meg a darabból, a jólétben dorbézoló Olümposzon élő isteneken múlik igazából a Földön élők élete, és az egészen kisgyermek kora óta óriási testi erővel bíró Herkules az Olümposzra bejutva, az Isteneket jobb belátásra bírva akar ezen a helyzeten változtatni. Ehhez azonban elengedhetetlen tizenkét emberfeletti, világmegváltó hőstett, amelyek végrehajtása után megnyílik az Olümposz kapuja az oda belépni kívánkozó hős számára.
Madák Zsuzsanna rendezése egyik legerősebb pontjának mindenképpen a kiváló szereposztást tartom, amely lehetővé teszi e két világ – az emberi és az isteni szféra – különbségeinek érzékeltetését is. A szegénysorban tengődő családok – köztük Herkules famíliája – sorsát kiválóan érzékelteti a Herkules édesanyját, Alkménét játszó Majzik Edit, aki mindent megtenne a gyermekeiért, és a szíve szakad belé, hogy nincs mit enni adjon cseperedő fiainak. Az ő (és a testvérei) szenvedését látva határozza el Herkules – akit Kránicz Richárdnál már csak a színész külseje, erős, izmos testalkata miatt se nagyon alakíthatna jobban senki –, hogy útnak indul, és egészen Zeusz birodalmáig jut, hogy az emberek sorsán változtasson. Az útján segítségére lesz a költő Filoktétész, akivel sem alkatilag, sem pedig gondolkodásmódban nem különbözhetnének jobban – köszönhetően a költőt játszó Gelányi Bence alázatos, szerény színpadi jelenlétének -, de akivel éppen emiatt remekül kiegészítik egymást. A költő ugyanis „dalba” foglalja mindazt, amit Herkules tesz, és ezáltal a közönségben ülők számára is érthetőbbé teszi a mesét. Miközben, látva az Olümposzon élő istenek – a gyönyörű Afrodité (Hajdu Imelda), az eszes Hermész (Vranyecz Artúr) és az erős Arész (Papp István) – fényűző, divatos és drága jelmezeikben is tükröződő életmódját, azonnal érzékeljük, hogy mi az, ami bosszantja a szegény sorban élő embereket.
Ráadásul – nyilván Mikó Csaba szövegkönyvének is köszönhetően – a „Görögföldön” történteket Madák Zsuzsanna adaptációja olyasfajta nyelvi környezetbe helyezve, olyasfajta modern kifejezésekkel, látványelemekkel dúsítva tálalja a gyermekek számára, amely modernség könnyen érthetővé, „emészthetővé” teszi számukra a látottakat. Például az, hogy Hermész meeting-re hivatalos a „főnökhöz”, azaz Zeuszhoz, vagy hogy Aphrodité koktélt kever istentársainak, a gyermekek számára a szüleiktől ma hallott kifejezésekkel hozza közelebb a történéseket. Vagy például az, hogy a költő Filoktétész az előadás egyik központi jelenetében rapszámba foglalva számol be Herkules hőstetteiről, a fülbemászó, s egy idő után a közönségben helyet foglalók által is skandált „Bármi legyen, mi rettent, Herkules a hős, aki megment” refrénnel megspékelve, az több mint találó. Amely rapszámra a családanyát játszó Majzik Edit ugyanúgy táncolni kezd, mint Herkules kistesvérei (Pálóczi Bence, Csata Zsolt), vagy a szám hallatán teljesen „bepörgő” Afrodité.
A tizenkét szükséges hőstett nagy részéről tehát rapszámba foglalva értesülünk, ám a legfontosabbak, és főleg, a végső, az utolsó meg is képződik a színpadon. Az, amikor az istenek bosszúból, azért, hogy Herkules mert szembeszállni velük, ellopják a Földről a Napot, így a szegény sorban tengődők már nem csak éheznek, hanem fáznak is, sőt, fényt sem kapnak sehonnan sem. Ám mire a Nap visszaszerzésének hőstettéig eljutunk, Herkules is nagy változáson megy keresztül. Mai kifejezéssel úgy mondanánk, hogy „elszáll magától”, már-már istennek képzeli magát. Ám Madák Zsuzsanna remek dramaturgiai érzékének köszönhetően a költő barátja mindig figyelmezteti a társát, hogy túl messzire ment, és hogy „vegyen vissza az arcából”.
Azt gondolom, hogy a hőstetteket, a rapszámot, a szegény-gazdag párhuzamot végig érzik és „fogják” a gyerekek, és a reakcióikat látva rendkívül élvezik is mindezt. Egyedül abban nem vagyok biztos, hogy a nagyképűvé és beképzeltté váló, a költő barátját is egy ideig elhanyagoló Herkules belső útját, azaz azt, hogy ez a magától elszálló hős a végén mégis visszanyeri szerénységét, és rájön: nem akar ő isten lenni, jó úgy, ahogy van, emberként, mennyire érzékelik a gyerekek. Lehet, hogy ez az a része a mesének, amit még nem nagyon tudnak dekódolni. De ez sem baj, mert valahol az ilyesfajta, színpadon zajló lelki transzformációk érzékelésére is fel kell készíteni a remélhetőleg felnőttként is majd színházba járó gyerekeket. S Madák Zsuzsanna ezzel a darabjával ezt is megteszi. Épp ezért csak biztatni tudok minden pedagógust, hogy vigye el az osztályát erre a produkcióra, és főleg: utána beszélgessen velük a látottakról. Mert hogy van miről, az biztos.
Az alkotók:
- Herkules: Kránicz Richárd
- Lákikisz Kizákisz Nikoláosz (Filoktétész): Gelányi Bence
- Alkméné: Majzik Edit
- Ifiklész: Pálóczi Bence
- Periklész: Csata Zsolt
- Arész: Papp István
- Afrodité: Hajdu Imelda
- Hermész: Vranyecz Artúr
- Díszlet.- és jelmeztervező: Ondraschek Péter
- Koreográfus: Katona Gábor
- Zenei vezető: Dargó Gergely
- Rendezőasszisztens: Laczó Zsuzsa
- Dramaturg: Madák Zsuzsanna
- Rendező: Madák Zsuzsanna
Gyürky Katalin
Hozzászólások