A programon résztvevők több mint hatszázezer forintot gyűjtöttek össze, amelyet a Nők a Rákos, Fogyatékos és Krónikus Beteg Gyermekekért Közhasznú Alapítványnak ajánlottak fel.
Súlyzókat, labdákat, gumiszalagokat, tornaszőnyegeket és futópadot is vásárolt a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikáján kezelt gyerekek komplex terápiájához a biharnagybajomi Függetlenek Motoros Egyesülete– írja a hirek.unideb.hu. Az egyetemi portál cikke szerint,
a motoros közösség júliusban szervezett jótékonysági rendezvényt Biharnagybajomban. A programon résztvevők több mint hatszázezer forintot gyűjtöttek össze, amelyet a Nők a Rákos, Fogyatékos és Krónikus Beteg Gyermekekért Közhasznú Alapítványnak ajánlottak fel.
A pénzből a Gyermekgyógyászati Klinikán, főként a diabéteszes és egyéb endokrinológiai kórképek miatt gondozott gyerekekterápiájához szükséges eszközöket vásároltak.
Az én kislányom is diabéteszes, ezért nagyon sokat járunk a klinikára. Hálásak vagyunk az itt dolgozók odaadó munkájáért, amit ezzel az adománnyal is szeretnénk megköszönni. Az adománygyűjtés ötletével megkerestem Felszeghy Enikő doktornőt, aki elmondta, hogy mire lenne szükségük. A júliusi jótékonysági rendezvényen összegyűlt pénzből pedig meg is vásároltuk a kért eszközöket.
mondta Gál Krisztián, a Függetlenek Motoros Egyesület Biharnagybajom elnöke.
Az eszközök maximális kihasználtsága garantált lesz, hiszen az intézményben évente csaknem 250 diabéteszes gyermeket gondoznak. Terápiájukban a mozgásfejlesztésnek is fontos szerepe van.
A klinikán a gyerekek komplex ellátásban részesülnek. Az orvosi kezelés mellett megtanítjuk nekik, hogyan figyeljenek az étrendjükre, a mindennapi testmozgásra, emellett pedig pszichológusaink lelki segítséget is nyújtanak számukra. A komplex terápia meghatározó része a speciális torna, amelyhez rendkívül fontosak a most kapott eszközök.
ismertette Felszeghy Enikő egyetemi adjunktus, a DE Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika Diabetológiai/endokrinológiai Osztályának vezetője.
Az eszközöket nem csupán a diabéteszes,
hanem a különböző mozgásszervi problémákkal, baleset vagy szülési sérüléssel összefüggő rehabilitációban részesülő, illetve endokrin kórképek, például túlsúly miatt gondozott gyerekek terápiájában is alkalmazzák.
A szakemberek kérésére olyan eszközöket szereztek be a motorosok, mint a futópad, tornabotok, súlyzók, gumiszalagok, zsámolyok, vagy épp tornaszőnyegek.
Tartáskorrekciós gyakorlatok végzésére nagyon jó a tornabot, erőnléti edzésekhez használjuk a súlyzót, a színes gumiszalagokkal kicsiknek és nagyobbaknak is tudunk segíteni az egyes izomcsoportok erősítésében. Minél korábban kezdjük el a gyógytornát, annál jelentősebb eredményt érhetünk el a gyermekek mozgásfejlődésében.
ismertette Nagy Klaudia gyógytornász.
Az eszközöket szombaton adta át Gál Krisztián, a klinikának.
Forrás: Sajtóközpont – CzA










Hozzászólások