Nyilván a májusi gyermeknapnak is köze van hozzá, hogy a legtöbb óvodásoknak és kisiskolásoknak, illetve családoknak szóló filmet rendre májusban lehet a hazai mozikban megtekinteni. Nincs ez másképp most sem, hiszen jobbnál jobb, a legkisebb korosztályt (is) megcélzó alkotással lehet találkozni a filmszínházainkban: gondoljunk csak a Nina és a sündisznó titkára, a Képzeletbeli barátokra, a nemrégiben általam szintén megtekintett Macskák a múzeumban című orosz animációs alkotásra, vagy épp a május 30-ától látható, nagy várakozás övezte Garfiled című produkcióra. Ez utóbbit, bevallom őszintén, így, felnőtt fejjel is nagyon vártam, hogy miért, azt is igyekszem az alábbiakban kifejteni.
A Mark Dindal rendezte, Jim Davis azonos című képregényén alapuló film iránti várakozásomat elsősorban a nosztalgia indokolta: emlékszem, kamaszként a kedvenc rajzfilmfigurám volt Garfield, ez a kövér, lusta, imádnivaló macska. Talán a sajátos, magának igen sokat megengedő, már-már hedonizmusba hajló életfilozófiája miatt, amit irigységgel vegyes csodálattal szemléltem, mert soha nem voltam képes hasonlót kialakítani magamban. Nosztalgikus érzéseim mellett persze a kíváncsiság is vezérelt a moziba, az érdekelt, hogy ez a drága macska vajon ebben az új, egyébként 2016 óta fejlesztés alatt álló animációs rajzfilmben is tud-e annyira megkapó és magával ragadó lenni, mint régen.
Nos, jelentem, tud, nagyon is tud, mégpedig úgy, hogy a most köréje rendezett sztori – hasonlóan a Macskák a múzeumban szüzséjéhez – ismét nem csak a gyerekeknek, de a felnőtteknek is, így komplett családoknak is szól. Azon kívül ugyanis, hogy szerencsére a garfieldi tulajdonságokat: az evés imádatát, a hétfő utálatát, az örökbefogadója, John, valamint a lakótársa, Ubul kutya iránti barátságát ez a legújabb verzió is hűen őrzi, sőt, korunkra formálja azáltal, hogy most a pizza, a lasagne és a tiramisu a macska kedvenc ételei, nem holmi 1980-as években divatos kaja, azok a kalandok, amikben Garfield – a lustasága ellenére – kénytelen részt venni, minden korosztályt meg tud mozgatni.
A lusta macska kényelmes otthonából való kimozdítása ugyanis nem másnak, mint az öt év után váratlanul felbukkanó apjának, Vicnek köszönhető, akiről eleinte csak annyit tudunk, hogy annak idején egy sikátorban hagyta az akkor még igen kicsi Garfieldot. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Garfield épp akkor este találkozott Johnnal, és így nem maradt teljesen árván. Érzelmileg azonban igen – közli a film felnőtteknek szóló része –, hiszen egyszerűen képtelen megemészteni, hogy az apja csak úgy faképnél hagyta.
S ha a felnőtt nézők jól megfigyelik, tulajdonképpen az apa nélküli Garfield érzelmi labilitására épít a film gyerekeknek szóló sztorija is: a Lactose Farm egykori kirablása miatt börtönbe kerülő gonosz perzsamacska, Jinx bosszút akar állni az őt (is), pontosabban: őt a rablás után faképnél hagyó Vicen. Az apamacska ez elől csak úgy menekülhet, ha újra elrabol Jinx számára a Lactose Farmból egy óriási tejmennyiséget. Ehhez viszont a perzsamacska Garfieldot és Ubult is felhasználja, mintegy Vic cinkosaivá kényszerítve őket, azaz jócskán belekeveri a mindenféle kalandtól és kimozdulástól ódzkodó kövér macskánkat is a sztoriba, épp arra alapozva, hogy tudja, mennyire hiányzik neki az apja.
Apa és fia újbóli találkozása, valamint kényszerű egymásrautaltságuk filmdrámába illő módon válik ezt követően fordulatossá Dindal rendezésében. S nem kevésbé fordulatos a Lactose Farm körüli kálvária sem, amit pedig a gyerekek élvezhetnek, úgy, hogy amikor már azt hisszük: a gonosz macska legyőzetett, és Garfield és az apja között is helyreállt a rend, valami váratlan esemény mindig új szintre helyezi az addig látottakat és tapasztaltakat. Az pedig már a magyar fordításnak köszönhető, hogy mindezen, minden korosztálynak élményt és gondolkodnivalót nyújtó sztorin felül frappáns és csodálatos szójátékokkal van tele az egész film. Itt például nem zsákbamacska, hanem – Garfieldék elrablásakor – zsákbólmacska van, John lakásában Garfield nem a NETFLIXET, hanem a CATFLIXET nézi, summa summarum helyett pedig a szószátyár macskára a summa dummarum jellemző.
Ha felnőttként kíváncsiak a gyerek és az apa macska közötti kapcsolati dinamika rendkívüli összetettségére, és szívesen megmutatnák a gyermekeiknek kamaszkoruk feledhetetlen macskája legújabb kalandjait, akkor feltétlenül keressék fel a Garfield című filmet. Debrecenben az Apolló mozi vetíti.
Gyürky Katalin
Hozzászólások