Keretbe foglalta a Roncsbár 12 éves működését a Tankcsapda.
Zsúfolásig megtelt a debreceni szórakozóhely csütörtök este, ugyanis Lukács Laciék játszottak a romkocsma színpadán. Ám a parázs hangulat keserű ízzel keveredett, mert ez volt az utolsó napja az ikonikus helynek: bezárja kapuit a bár, amelynek a tervek szerint lesz utódja egy másik helyszínen.
Különös érzés volt, ahogyan a szórakozó vendégekkel beszélve mindenki kitért arra, hogy sok élményt hagynak maguk mögött a Roncsbár bezárásával. A pultosokon is érződött, hogy sajnos, ez az utolsó bevetés.
A cívisváros ikonikus rocktriója pedig keretbe foglalta a mulató 12 esztendejét, Lukácsék koncertje volt itt az első 2012-ben, s az ő bulijuk lett az utolsó, 2024-ben. A TCS nagyszerű ötlettel állt elő: ugyanazzal a programmal robbant a deszkákra, mint tizenkét esztendeje, sorjáztak a régebbi, jobbnál jobb dalaik. A nyitány brutális volt, ugyanis a Senki nem menekül című dal („Állat vagyok, de nem eladó, nem ver át semmilyen propaganda híradó, ha keresem a bajt az az én bajom, de legalább nem vagyok divatmajom”) következett az Élni vagy égni albumról az intró után. De leporolták az Ember tervez-ről a Rock and rollnak hívott névre hallgató tételt („Az istenek erejét érzem végigfutni az eremben, pedig csak egy csapdába csalt állat vagyok, vergődök a veremben”), vagy a Jönnek a férgek lemezről a Van ördög van isten-t („Van test, van lélek, és én most ebben a testben élek”) is. Nyilván a Punk & Roll dalai sem maradhattak ki („Baj van, baj, gyenge a fű, hülye a csaj”), a Connektor 567 Múlik szerzeménye („Adj valamit, amitől múlik a fájdalom, kérlek, adj valamit, amitől enyhül a fájdalom”) pedig szépen rímelt a Roncs bezárására. Ugyanúgy jó volt hallani a Disco című számot, („Disco, mondjuk a Frisco, te meg benyomva mint a disznó”), élőben rég élvezhettük.
Tegnap este a szívünk egy darabja ott maradt a Csapó utcán, furcsa volt úgy bandukolni hazafelé, hogy többé ezért az élményért ide már nem jöhetünk vissza.
Hozzászólások